Könyvhét 2021
Móra Kiadó
újdonságai
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
Móra Kiadó <br> újdonságai Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Jefroszinyija Kersznovszkaja: Mennyit ér egy ember?

2012.06.21.

A Gulag női szemmel

Egészen különleges könyv jelent meg a közelmúltban a Mérték Kiadó jóvoltából. Szerzője Jefroszinyija Kersznovszkaja közel 20 évet töltött a Gulag különböző lágereiben, kórházaiban, hullaházában és bányáiban. Hányattatásainak történetét hazatérte után leírta és lerajzolta édesanyja számára. A visszaemlékezés segítségével páratlan képet alkothatunk a Gulagról. A kötet fordítójával, Balkó Ágnes műfordítóval beszélgettünk.


Ahogy Balkó Ágnes szavaiból kiderül, Kersznovszkaja visszaemlékezéseiből Oroszországban 1990-ben az Ogonyok című hetilapban jelent meg néhány részlet, hatalmas sikert kiváltva – ekkor került be a napló a köztudatba. Később kiadták Nyugat-Európában is, és most már magyarul is olvasható. Az oroszországi megjelenés előtt konyhafiókban lappangott a „12 illusztrált kockás füzet.”

„…a rajzokon rögzítette emlékeit”
Ahogy elmondta, fordítói szempontból embert próbáló munka volt ezt a hatalmas mennyiségű szöveget lefordítani, miközben lelkileg is rettenetesen megterhelte a feladat. A magyar Gulag-irodalomnak van egy sajátos szókincse, melyet nem lehetett teljesen alkalmazni, hiszen Kersznovszkaja európai kultúrájú, művelt asszony, akinek a szájából nem hitelesek a közönséges lágerszavak. „Egész végig a kultúrájába burkolózva menti magát. Nem is lehetett egy az egyben a Gulag szókincsét használni.” Az is nehezítette a fordítói munkát, hogy orvosi, bányászati műszavakat kellett megtanulni, számtalan klasszikus és idegen nyelvű idézetnek utánakeresni, lábjegyzeteket kellett írni.
Kersznovszkajának, hogy túlélje mindazon borzalmakat, melyeket a könyvben precízen, hátborzongató pontossággal részletez, a kultúra támasztéka mellett igen magas erkölcsisége is segítségére volt. „Neveltetése, családi hagyományai is arra predesztinálták, hogy egy pillanatra se alkudjon meg. Hihetetlenül kimunkált és tántoríthatatlan erkölcsi elvei vannak. Olyan értékrendje, amelyet a mai ésszel nehéz felfogni. A morált mindenek elé helyezi, szerinte a morális halál megelőzi a fizikai halált. Ez az a magatartás, amely mintegy kisugárzik a többi emberre is körülötte. Elveszett helyzetekből hozza vissza a társait, mert őket is szóra bírja, megpróbálja felrázni és sikerül is neki. Engem igazán az rendített meg, hogy soha nem érzi magát áldozatnak. Magától értetődően áll ki a mások jogaiért és soha nem a saját jogaiért. Nem áldozat egy pillanatra sem, és soha nem fogadja el a farkasfalka törvényeit.”

„…a rajzokon rögzítette emlékeit”
Egészen megindító és megkapó, hogy hiába tölt el ennyi időt, közel húsz évet lágerben, börtönben, hullaházban, bányában a sarkkörön túl, mai szemmel egészen hihetetlen körülmények között, mégsem törik meg. „Éppen ez bizonyítja kivételes nagyságát, ettől katartikus személyiség és ettől katartikus az olvasmány.”
Ahogy a könyvben olvashatjuk, az 1940-es évektől kezdődően halálra akarnak éheztetni egy egész országot: parlagon hagyják a termést, hagyják elrohadni a learatott búzát, az állatokat be kell szolgáltatni – így akarják megtörni az embereket. És ennek ellenére, Kersznovszkaja még hisz ebben az országban. „Több ponton tetten érhető ez a napló történetében, megszökhetne a deportálás elől, de nem teszi, a hazát, a nagybetűs Hazát akarja szolgálni. Hisz a Haza anyácskában. Teljesen felfoghatatlan, mégis hisz benne. Deportálják, lassanként szembesül a szovjet valósággal, az éhezéssel, hogy nincs munkaeszköz, a legelőt elrekesztik a barmok elől. Szibériában az éhség az a béklyó, ami régen a bilincs volt. Nem bilinccsel a lábukon hajtják a foglyokat, hanem éheztetve és a kenyéradagért, és a teljesíthetetlen normáért. Egyszerre szembesül a háborús hátország összes szörnyűségével.”
A börtönben nem csak éheztetik őket, az alvásmegvonás klasszikus módszerével is élnek, napközben egy pillanatra sem hajthatják le a fejüket, éjjel, hogy ne tudjanak aludni, kihallgatják őket. A börtönben egyre több és megdöbbentőbb történettel találkozik, szembesül a rendszer abszurditásával, hogy valakit egy tyúkért elvisznek, de hiába mindez, még mindig nem válik meggyőződésévé, hogy maga a rendszer rossz. „A saját magas erkölcsiségéből próbál következtetni – amely nem működik ebben a világban. És amikor a kivégző osztag elé viszik, eljátszatják vele a saját kivégzését, akkor sem adja meg magát.”
A hatalmas terjedelmű naplót tanulmányozva óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés, milyen a fikció és a valóság viszonya műben. „Az édesanyja sírjára megesküszik, hogy minden, amit leírt, megtörtént vele. De olykor bizonyos részek mintha ellentmondanának a józan észnek. De végül is, nem ez számít. Ha csak hatszor állt a halál torkában és nem nyolcszor, ahogyan leírja, akkor is olyan kivételes személyiség, amilyen nagyon kevés született”.

„…a rajzokon rögzítette emlékeit”
Ez a könyv az emlékezetről is szól, hiszen mindnyájan tisztában vagyunk vele, hányféleképpen lehet egy történetet elmesélni, miközben szó sincs hazugságról, csupán arról, hogy mindenkinek mást és mást őriz meg az emlékezete, más dolgokat ítél fontosnak, más eseményekre emlékszik. De még ennek tudatában is megdöbbentő, hogy emlékezhet 15–20 év távlatából ilyen valaki pontosan nevekre, helyekre, eseményekre, az események sorrendjére. „Nem pusztán az emlékezetére kellett hagyatkoznia, a rajzokon rögzítette emlékeit, amelyek a könyvben is láthatóak, és a hozzájuk kapcsolódó szövegekben.”
„A nőiességét feladja, nőként nem működik. Emberként tekint magára mindvégig. Ugyanakkor érzékeny, de nem érzelgős nőként reagál és értékeli a körülötte zajló borzalmakat.” Nőiessége feladásának vannak külsődleges jegyei is, például mindig rövidre van nyírva a haja, miközben a hajvágás adott körülmények között biztos nehezen volt megoldható. Nem is menstruál, ahogy ezt más éheztetett fogva tartottaknál is olvashatjuk. „Azt állítja magáról, hogy soha nem volt kapcsolata. Elmúlt harmincéves, amikor ez az egész vele megtörtént. Nagyon furcsa, de nem sokat tudunk róla, hogy milyen lehetett az előélete. Szándékosan nem ír róla. Volt szerencsém néhány fiatalkori képet látni róla, nagyon szép nő volt. Mindazt, amit a korábbi életéről, a családról tudunk meg, azt csak bele-beleilleszti az események menetébe. Tudjuk, hogy beszél nyelveket, hogy járt Európában. De nem árul el többet magáról, visszaemlékezéseit, az utókor tanúságára, csak fogva tartásának és száműzetésének idejére koncentrálja.”
„A lágerlétet megúszta erőszaktétel nélkül, ami meglehetősen gyakori volt ilyen helyzetekben. Semmi másnak nem tudható ez be, mint hogy neki olyan kisugárzása van, olyan morális magabiztosság jellemzi, amelyet valószínűleg átéreztek mások is.”
Az édesanyjával hihetetlenül bensőséges volt a viszonya, és annak ellenére az is maradt, hogy közel húsz évig nem találkoztak. „Minden tekintetben Kersznovszkaja személyiségnek a kivételességét kell hangsúlyozni.”
Hazatérve a táborból, fizikálisan magán viselve a láger, a börtön stb. nyomait, mégis magas kort ért meg. Édesanyja halála után, amely mélyen megrázta, arra tette fel az életét, hogy megörökítse a szenvedéstörténetét.

Jolsvai Júlia

Jefroszinyija Kersznovszkaja: Mennyit ér egy ember?, Fordította: Balkó Ágnes, Mérték Kiadó, 672 oldal, 5999 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/1. szám címlapjaÉlet és Irodalom AlapítványKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyMMA
Belépés