Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Kiemelt

Balázs Imre József: Karácsony Benő adaptálhatatlansága – Az Élet és Irodalom 2019/11. számából

2019.03.13.

Az Élet és Irodalom 11. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Balázs Imre József Karácsony Benő adaptálhatatlansága címmel írt esszét.

„Van egy író, százharminc éve született, Karácsony Benőként jegyezte a könyveit. Többek számára afféle titkos kamaszkori kedvenc, de akik így vannak vele, jellemzően nem az iskolában vagy bölcsészkaron találkoztak a regényeivel, hanem valamilyen titokzatosabb és személyesebb úton-módon. A Felméri Kázmér-regények (Napos oldal, A megnyugvás ösvényein) olyanok, mintha Szerb Antal regényhőseit kissé az élet peremterületei felé tolnánk el, de úgy, hogy elemző- és reflexiós készségük, művészi érzékenységük megmaradjon. Ha mindehhez a Rejtő Jenő-féle helyzetkomikum iránti fogékonyságból és nyelvi sziporkákból is hozzászámítunk valamit, akkor már szinte kész is a koktél. Arra viszont vigyázni kell, hogy az alaphang a melankóliáé és a rezignált bölcsességé legyen.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István
Aki ismeri a határait, annak nincsenek címmel írt recenziót David Foster Wallace Végtelen tréfa című regényéről.

„A régi iskola tanítványaként, valamilyen nyilván idejét múlt eszmény híveként azt is gondolom, az íróság legelsősorban arányérzék, nemcsak a belefoglalás, a megfogalmazás, a megírás, hanem a kihagyás, az önfegyelem és az elhallgatás mestersége is, és különösen isten mentsen az okos írótól, aki minden helyzetet, karaktert, mondatot és szót olyan réstelenül és azonmód a szánkba rág, mint Wallace. A Végtelen tréfát bölcsészkari tornamutatványnak tartottam, a magam olvasását is csupán tornamutatványnak (régen túl voltam már a fordítók ígérte fordulóponton, a 160. oldal környékén), és ha hivatalból nem szorulok bele abba a helyzetbe, hogy végig kell olvasnom, valahol a kétszázadik oldal táján biztosan letettem volna ezt a könyvet.
És csodák csodájára, úgy a négyszázadik oldal után az egész egyszerre beindult és visszamenőlegesen is megvilágosodott (pedig az emlékezetemben már kikerestem Szerb Antal 1941-ből származó, Joyce-ra vonatkozó mélységesen gonosz és igazságtalan szavait.”

KÖNYV

Spiró György Sajtócsemege címmel írt kritikát Murányi Gábor A sajtó szövedéke – Huszadik századi laphistóriák című kötetéről.

„A fáradhatatlan Murányi Gábor, aki az elmúlt 30 év sajtótörténeti írásai közül válogatott ki negyvenkilencet, remek kötetet állított össze. Csaknem száz év rémületesen humoros pillanatait örökítette meg tömören mesélve. Lehengerlő a könyv indítása, a Horthyt, Sztálint és Rákosit dicsőítő évfordulós közlemények és elszólások szinte fokozhatatlanul mulattatóak, ám a szerző lebírhatatlan kutatószenvedélye a további tanulmányokat is élvezetessé teszi, beszéljen akár a nyilas orgánumok alapításáról, akár a kései negyvenes évek pártszemléletéről, vagy az 56 utáni megtorlást követően alapított újságokról, a felelős elvtársak dörgedelmeiről, meg az első szamizdatokról. Bárhol olvasunk bele a könyvbe ismét, újra ott ragadunk.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Kálmán Gábor, Szilágyi Ákos és Takács Zsuzsa verseit közöljük. Ez utóbbiak közül ajánljuk az olvasók figyelmébe az egyiket:

Utolsó napomon

Ha másképp nem, utolsó napomon
legyen még alkalom,
hogy elhiggyem sebeink gyógyulását,
mielőtt megnyílnának újra.
Mielőtt legjobb barátunk, bátyánk és húgunk
az első parancsszóra visszakullogna
a konyha szögletébe.
Fázom és éhezem, Mesterem,
átlőve oldalam, igen.

PRÓZA

Berta Ádám, Hidas Judit, Kalapos Éva Veronika, Kávai Katalin prózája mellett a héten Szív Ernő tárcája szerepel.

Részlet Kalapos Éva Veronika Örülj neki című írásából:

„Először mindketten azt hittük, bepisiltem.  Úszott alattunk az ágy. De aztán jött a fájdalom, és akkor már tudtam. Bernát nem akarta elhinni. Nem is volt hajlandó készülődni, kiült az ágy szélére, és duzzogott. Hogy nem vagyok normális, ilyen egyszerűen nincs. Ha meg bírtam volna szólalni, védekezem, de csak feküdtem összegörnyedve.
Mióta csak az eszemet tudom, kövér vagyok. Nem telt, molett vagy duci, hanem dagadt. Egy zsírdisznó. Szétfolyik a testem. Nem látszanak a melleim, azt se tudom, mekkorák lennének, ha nem hullámozna körülöttük a háj. Nem tudom, milyen formája van az arcomnak. Ez az én arcom, nem ismerek másmilyet.
Addig a reggelig sose gondolkoztam rajta, miért van mellettem Bernát. A középiskola első évében jöttünk össze, tizenhárom éve együtt vagyunk, nekem így természetes. Persze mindig kaptam döbbent pillantásokat, de arra már nem figyeltem, mit suttognak a hátunk mögött. Úgy tekintettem Bernátra, mint a jutalmamra. Ezt kapom cserébe ezért a gusztustalan testemért. Hogy valaki – rejtély, miért – szereti.”

TÁRLAT

György Péter
Hét művész  külön és együtt címmel a Műcsarnok kiállításáról írt.

„A kérdés nem az tehát, hogy miként különböznek, s miben egyeznek meg a művészek, hanem az, hogy milyen művészetfogalmat, normákat követnek, tehát munkáik pusztán piaci termékek, vagy ténylegesen drámai határátlépések-e, az ismeretlenbe való bejutás dokumentumai, amelyek aztán vagy kellenek a művészeti  világnak, vagy nem. A művészet amúgy csak akkor érdekes, ha nem a divatkövetés önelégült iparosairól van szó.”
(Külön ter(m)ek  Műcsarnok, március 24-ig)

TELEVÍZIÓ

Grecsó Krisztián az  Abai Városi Televízió Abai Hírek című felvételéről írt.

„Az Index szúrta ki az Abai Városi Televízió egyik műsorát, az Abai Hírekben – mi más lenne fontos a városban – a képviselőtestületi ülésről készítettek összefoglalót, melyről fegyelmezetten illik beszámolni. Örkény és Spiró zseniális abszurditása elevenedik meg a mogorva és szomorú képeken, a magyar zászlók előtt magyar emberek ülnek, és van négy üres szék is, mert Kossa Lajos polgármester az abai délutánba várta Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is. A kép sajnos fix, egyetlen kamera veszi a jelenetet, nincs semmi mozgás, nem látni az arcokat, minden képviselő önmaga szobra, kínjukban mereven maguk elé néznek, miközben Kossa úr a láthatatlan világról beszél, és arról, hogy sok ismerőse van, aki másképpen tehetséges, mint ő, ők nem a megérzéseiken keresztül kommunikálnak a láthatatlan világgal.”

FILM

Báron György
Alfonso Cuarón Roma című filmjéről írt kritikát.

„De nem a történet a lényeges itt (igaz, Kosztolányinál sem). Hanem az a sűrű élet, az a tapinthatóan anyagszerű világ, amit Cuarón a vásznon megalkot. Mert a sztori, mint a java filmeknél általában, puszta hordozóanyag, bármelyiket százféleképpen lehet elmesélni, jól és rosszul, a filmkészítés lényege, mint Tarkovszkij írta, a »teremtés«, s ezt kevés modern mozgókép példázza meggyőzőbben, mint a Roma. Nem könnyű alkotás, kell idő, amíg elragad és beránt a világába, de már az első pillanatoktól érződik, hogy megéri a fáradságot, érdemes vele menni, fokozatosan belefeledkezve a fekete-fehér képek varázsába. Ritka erény, hogy egy mindenfajta erőltetett szimbolikát mellőző realista történet ilyen természetes módon képes költői magasságokba emelkedni.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2019/1ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés