Könyvhét 2022
Móra Kiadó
MONDJAD MÉG!
Mélytengeri Mentőcsapat
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
Móra Kiadó<br>MONDJAD MÉG! Mélytengeri Mentőcsapat Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben
Könyvhét folyóirat

A könyvszakma szeretete – Bemutatjuk Paál Rózsát

K. J. - 2022.06.03.

Elhunyt P. Paál Rózsa. Évtizedeken keresztül a könyvszakma meghatározó személyiségei közé tartozott, a Könyvhét szerkesztősége is nagyra becsülte munkásságát. 2004-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Ebből az alkalomból készült vele az interjú, ami a Könyvhét 2004/18. (2004. szeptember 18.) számában jelent meg – túl régen ahhoz, hogy a 2008-ban megkezdett internetes folyamunkban megjelenjen az újraközlése. Most P. Paál Rózsára emlékezve közzétesszük azt a 2004-es interjút.

A könyvszakma szeretete – Bemutatjuk Paál Rózsát

Nem mindennapos esemény, hogy az állami ünnepek alkalmával adott állami kitüntetések egyikét a könyvszakma területén tevékenykedő személy kapja. Idén ez megtörtént. Mint a hivatalos tájékoztató szövegéből megtudhattuk: a magyar könyvkultúra érdekében végzett több évtizedes munkássága elismeréseként Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke a nemzeti kulturális örökség miniszterének előterjesztésére – augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Pálmainé Paál Rózsának, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése munkatársának.
A tényszerűen szűkszavú hivatalos közlemények – természetesen – nem mutatják be a kitüntetettet, hiszen jól tudjuk, az ilyen típusú közleményeknek ez nem is feladatuk. Emiatt most a Könyvhét mutatja be olvasóinak Paál Rózsát, aki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének dolgozója nyugdíjas munkavállalóként, az Egyesülés propaganda osztályát vezeti, és az MKKE Szép Magyar Könyv versenyének szervezésében titkárként működik közre. Egyetlen kérdést tettünk fel, azaz megkértük, mondja el szakmai pályafutását.
– Három jellemző korszakot tudok az életemre visszatekintve felidézni. Aktív munkaviszonyban töltött életem nagyobbik részét nem a könyvszakmában töltöttem. A középiskola elvégzése után a Magyar Tudományos Akadémiára kerültem, és néhány hónappal később az akkori elnök, Rusznyák István titkára lettem. Szinte gyerekként. Ott töltöttem hat évet, közben végeztem el az egyetemet, munka mellett. Ez az első hat év számomra tulajdonképpen a szellemi bölcső. Minden hónapban részt vettem az elnökségi üléseken, én készítettem a jegyzőkönyveket, és az a légkör, az a fantasztikus szellemi kisugárzás, amit ott éreztem, meghatározó hatással volt rám. Az elnökségben olyan tudósok voltak, akikről ma már utcák vannak elnevezve. Riesz Frigyes, Fejér Lipót, Bóka László, Novobátzky Sándor, Lukács György, Alexits György, Szabolcsi Bence és sorolhatnám... Olyan zseniális emberek, akik az igényes gondolataikat rendkívül igényes formában tudták kifejezni. Ezért mondom, hogy ez volt a szellemi bölcsőm, ez volt az igazi egyetem... Így visszatekintve, azt hiszem, akkor föl sem tudtam fogni, hogy milyen közegben élek. Hogy találkozhattam Frederic Joliot-Curievel, Kuo Mo-zsoval, hogy kezet foghattam Gábor Dénessel, Szent-Györgyi Alberttel...
A korról, amiben akkor éltünk, egy jellemző esetet említek. 1953-ban volt az Akadémia fennállásának 125. évfordulója, és akkor nyílt meg a Tudósklub. Arra az alkalomra
az Akadémia egy szűk körű fogadást rendezett, meghívót kapott és el is jött Rákosi Mátyás.
Hogy semmiféle zűrzavar ne legyen, az ott kínált különféle italokat, a tokajikat, különfele más borokat, röviditalokat előre kinyittattam. Egyszer csak jött egy férfiú, aki azt kérdezte, hol vannak az italok, amiket felszolgálunk. En büszkén mutattam, hogy itt van – akkor már ugye, kinyitva – az összes... Erre ő csak annyit mondott: legyen szíves végigkóstolni!...
Egy másik történet abból a korból. 1954 nyarán rekkenő hőség volt, senki nem volt az elnökségen, csak én, mindenki szabadságon volt. Egyszer csak megjelent Nagy Imre, és azt mondja, az elnök urat keresi, de az elnök is szabadságon volt. Nagy Imre elővett egy papírt, és azt mondta: akkor legyen szíves ezt átadni neki. Miután elment, elolvastam – ma is előttem van –, gyönyörű kézírással az állt benne, hogy lemond akadémiai tagságáról, mert úgy érzi, hogy méltatlanná vált rá...
Nem tudtam felfogni, hogy hol élek.
Az egyetem befejezése után,1958-ban kerültem az Irodalomtörténeti Társasághoz, szervezőtitkárnak. 16 évet töltöttem a Társaságnál, ez idő alatt közel negyven irodalomtörténeti vándorgyűlést szerveztem meg. Ezek háromnaposak voltak, és elő is kellett készíteni, emiatt ezt a második szakaszát a munkával töltött életemnek, az „ország megismerése” időszakának nevezem: megyeszékhelyeken mindenhol, de kisebb városokban is sok helyen rendeztünk vándorgyűlést, mindig voltak kísérő kirándulások is, és mindenütt ott kellett lennem. 1969-től 1974-ig a Társaság negyedéves folyóiratának, az Irodalomtörténetnek voltam – hivatalosan – a technikai szerkesztője, de mivel a főszerkesztő Nagy Péter több évre a Sorbonne vendégprofesszora lett, gyakorlatilag a teljes szerkesztőmunkát el kellett végeznem, ami nagyon nagy örömet jelentett: a munkának kézzel fogható végeredménye lett, ami könyvtári polcokon, évfolyamonként egybekötve, ma is megtalálható. Életemből ez a huszonkét év volt az, amit a tudományszervezésben töltöttem el. Eközben „kereset-kiegészítő”munkám is volt, amit nagyon szerettem, közel állt hozzám. Csaknem egy évtizeden át – a kulturális tárcához kerülésemig – készítettem a Magyar Rádió ifjúsági osztályának havonta jelentkező, 10–14 éves gyerekekhez szóló, főleg irodalmi ismereteket terjesztő műsorait, előbb Zsibongó, majd Tudod-e? címen. Rengeteg levelet kaptam a gyerekektől...
1974-ben kerültem a Kiadói Főigazgatóságra, ott napra kereken húsz évet töltöttem el főigazgató-helyettesként, nyugdíjba menetelemig. A főigazgatók elég gyakran cserélődtek, én képviseltem a folyamatosságot a változások közepette.
Ott egy rendkívül jó társaság gyűlt össze. Akik akkor ott voltak, azok emberileg, szakmailag, mindenféleképpen kiválóak voltak, jó közösséget alkottak. Ezt mutatja az is, hogy mára ők a könyvszakma különböző területein vezető személyiségek lettek.
Pályafutásom korszakolását folytatva, ezt a korszakot azzal jellemzem, hogy a Kiadói Főigazgatóságon eltöltött évek a „világ megismerését” is jelentették számomra. Nagyon sokat utaztam, Európa különböző országaiba, Kubába, Kinába, az akkori Szovjetunió különböző köztársaságaiba. A könyvszakmát belülről itt ismertem meg, és amellett, egy kicsit, a
világot is. A Kiadói Főigazgatóságon a munka dandárját minden évben a kiadói tervtárgyalások jelentették. Ennek megvolt a maga mechanizmusa: a Kiadói Főigazgatósághoz tartozó kiadóknak a főigazgatóságon külön referensük volt, velük és kiadók vezetőivel leülve, nagyon alaposan megbeszéltük az előző évi munkát, és előkészítettük a következő évi tervet. Ma is vállalható, kiváló kiadói programok születtek és valósultak meg akkor, állami irányítással. Irigykedtek is ránk a KGST-országok könyves szakemberei.
1994-től dolgozom a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésénél. Kiváló embereket ismerhettem meg az ezekben az években naggyá fejlődött könyvszakmából is, a Szép Magyar Könyv verseny, az Ünnepi Könyvhét, a Karácsonyi Könyvvásár és más MKKE rendezvények szervezése során. Ez a szervezőmunka sokban hasonlatos ahhoz, amit az Irodalomtörténeti Társaságnál végeztem, az akkor szerzett tapasztalatokat jól tudom itt is hasznosítani.
Utóbbi nyugdíjas tíz évemet, pályafutásomnak ezt a harmadik szakaszát pedig úgy tekintem, mint ajándékot az élettől.
K. J.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2022/2.ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés