Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
A valóság talaján irreális dolgok történnek – Grecsó Krisztián – Könyvhét 20

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Grecsó Krisztián egykor és most. Most is volt - és lesz is a Könyvhétben, nem ritka vendég lapunkban Grecsó Krisztián. Évfordulós rovatunkban most a tizenhét évvel ezelőtti Grecsó Krisztiánnal találkozhatnak, és ő is találkozhat a fiatalkori önmagával: találkozás egy fiatalemberrel. Ezek szoktak az igazán nagy találkozások lenni; egyszer talán megtudjuk, miről beszélgetnének…

A valóság talaján irreális dolgok történnek – Grecsó Krisztián (nemcsak) a vidék költője
2000. június 29.

A szegvári születésű ifjút 1995-ben, alig tizenkilenc évesen mutatta be Kemény István az ÉS oldalain.
Előbb publikált itt, mint a Délvilágban, szülőföldje lapjában. A csongrádi gimnázium után járt a békéscsabai tanítóképzőre, majd a szegedi bölcsészkarra került, ahol most harmadéves. Egyszerre egyetemista, a Bárka folyóirat egyik szerkesztője, néptánctanár, és a Tevan Kiadó külső munkatársa. Írói hangjának alakulásában - saját bevallása szerint - Kántor Zsolt, Darvas László, Parti Nagy Lajos hatása érezhető.

– A sárvári diákírók, diákköltők körében ismerkedtem meg közelebbről magával az irodalommal, és néhány fontos irodalmi személyiséggel. Minden ott kezdődött. Negyedikes gimnazistaként prózával neveztem a versenyre, majd szorgalmasan küldözgettem a verseimet az ott megismert kortárs íróknak. Így történt, hogy egyszer csak Kemény István szó nélkül bevitte öt versemet az ÉS-be, és írt hozzá egy előszót. Persze nagyon boldog voltam, és bátorítást adott a továbbiakhoz. Ekkor kezdtem komolyan venni, amit csináltam. Prózát azonban - nagyon sokáig - nem adtam ki a kezemből, noha írtam, de valahogy nem találtam őket elég színvonalasnak. A próza számomra nehezebb műfaj a líránál.

– A kortárs irodalomban szokatlan témát, a vidéki élet hétköznapjait írod bele verseidbe, novelláidba. Páratlan módon. Mennyiben tudatos és mennyiben ösztönös a témaválasztás?

–  Rögtön az elején szeretném leszögezni: semmiféle ideologikus háttere nincs a témaválasztásnak, számomra nem program és célkitűzés egy új vidéki líra, illetve próza megteremtése. Inkább arról van szó, hogy ez az én gyermekkori természetes közegem, egy olyan élményanyag, melyet érdemes megjeleníteni, s amelyről úgy érzem, még sok mondanivalóm van. Többször megvádoltak azzal, hogy a vidéki, vagy népi lírában évtizedek óta fennálló űrt akarom betölteni a műveimmel. Továbbra is azt mondom: nincs ebben programszerűség! Maga az ember érdekel, mindegy milyen környezetben él. Az első kötetem, a 96-os Vízjelek a honvágyról (Tevan Kiadó) a gyermekkorba való visszavágyódásnak a kezdeti feldolgozása. A régi iránti vonzódás, és az új közegbe való beilleszkedés - például a tájszólás levetkőzése, illetve megtartása, a serdülőkor problémái - első lépéseit foglaltam benne össze. Mára a vidéki és az egyetemista létem egyfajta szimbiózist alkotnak. Az első kötet persze első kötet, sok mindent nem így csinálnék ma benne, de 15-20 versét ma is vállalom. Ez nem rossz arány.

A 2000. június 29-i szám címlapja

–  Hogyan fogadta költői tevékenységedet az otthoni, illetve az egyetemista, értelmiségi közeg?

–  Az otthoniak nagyon meglepődtek, vegyes érzelmeket mutattak, mára azonban bizonyos elismertséget vívtam ki magamnak. A második kötetem, a JAK-füzetekben 1999-ben megjelent Angyalkacsinálás bemutatója otthon, Szegváron nagyon barátságos, hangulatos est volt, ahol kiderült, mindenki, még a szakács néni is érti, miről beszélek. Számomra pedig fontos, hogy az írók ne csak egymásnak írjanak. A másik közeg, a békéscsabai irodalmi élet vezetői, jelesül Kántor Zsolt és Elek Tibor nagyon sokat segített irodalmi pályám alakulásában. Maguk mellé vettek a Bárka című folyóirathoz szerkesztőtársnak, amit azóta is lelkesen csinálok. Számított a Gérecz Attila-díj is, amire az otthoniak pozitívan reagáltak, és az irodalmi közegben új kapukat nyitott meg számomra. A második kötetem megjelenésekor már a szegedi, illetve pesti egyetemista és irodalmár közeg is aktuálissá vált. Ott is megismertek, új személyes kapcsolatok alakultak.

–  Aktív szereplője vagy a Sárkányfű című irodalmi lapnak is, amely tudatosan vagy sem, de generációtok talán legtehetségesebb tagjait fogja össze, így Cserna-Szabó Andrást, Király Leventét, Varró Danit, vagy Karafiáth Orsolyát. Úgy tűnik, hogy egy irodalmi csoport minden ismérve megtalálható nálatok, még ha nem mondjátok is ki, hogy együvé tartoztok. Tudni lehet, hogy e lap szerzőit nem csupán az irodalmi érdeklődés, hanem szoros barátság fűzi össze.

–  Bármilyen furcsa, de egyikünk sem emlékszik rá pontosan, mikor is mutatkoztunk be egymásnak. Talán valamilyen bulin történt. Már a békéscsabai diákságom alatt tartottam velük a kapcsolatot, és ez azóta csak erősödött. Rengeteget segítettek nekem. Nem csak én járok fel hozzájuk, de ők is hozzám: nyáron néhány napos irodalmi programot szervezünk először a Cserna-Szabónál Szentesen, azután nálam Szegváron. Azt hiszem, tényleg őszintén érdekel minket, mit csinál a másik, és el is olvassuk, ami a másiktól megjelenik. Együtt, meg a Bárka folyóirattal külön is elmegyünk különböző irodalmi táborokba, ahol a középiskolásokkal és a határon túli fiatalokkal megismertetjük egy kicsit a kortárs irodalmat. Mi, már korunknál fogva is, talán közérthetőbben fogalmazzuk meg, és könnyebben elfogadtatjuk a serdülőkkel a mai művészetet, mint egy öltönyös tanár úr tenné. Idén nyáron több ilyen alkalom is lesz, plusz a gyulai Líra-fesztivál, melyet Elek Tibor szervez.

– Az Angyalkacsinálás kötetet úgy vezetted fel, mint „dokumentet” a világ dolgairól. Mit jelent ez pontosan?

–  Való igaz, hogy írásaim egyfajta dokumentumok a vidéki életről. A vidéki világ – mint mondtam - egy téma, sőt inkább egy közeg a többi között, ami hosszú távon bizonyosan alakulni, változni fog. Ezek a „dokumentek” tudományos értelemben persze semmiképpen nem pontosak és valósághűek. A dokumentumszerűség mellé mindig is csatlakozott egy mesei világ. Kettős világban mozgok: a valóság talaján misztikus dolgokat mesélek el. Igazából mindig a reális és irreális keveredése érdekelt. Ezt képviselik novelláim is, melyeket ha lassan is, de kötetbe rendezek. Bennszülött etnográfusnak tekintem magam, de nélkülözöm a tudomány precizitását, és jobban figyelek a mára, mint a múltra. Persze egy sor máig élő, archaikus szokást is beleszövök az írásaimba, de ez akkor sem néprajzi leletmentés. Hiszen élő szokásokról van szó! Nem tudom, az otthoniak mit szólnak majd a novelláskötethez, mert a fikció ellenére néhányan esetleg magukra ismernek majd a történetekben. De felvállalom, hogy a való élet figuráiból merítek, akik sokkal érdekesebbek, mint az én agyszüleményeim. Bár ilyen is van, ilyen például novelláimban Schriwanek bácsi figurája. Õ teljes mértékben fiktív karakter: vágytam egy olyan ismeretségre, mint ez az öregember, aki az élet nagy dolgaira okítja a fiatalokat. Lírában és prózában egyaránt vonzó számomra a különböző beszédmódok váltogatása is. A különféle szituációkban különféle beszédmódok jelennek meg, nem azért, mert még mindig az én egyéni, saját hangomat keresem, hanem mert szeretek sokszínű palettát használni. Remélem, olvasóim is örömüket lelik benne.

Szénási Zsófia

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét húszéves
A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsonyNKA
Belépés