Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Élvezetesebb, mint a terápia – Interjú Fiala Borcsával

Illényi Mária - 2022.04.19.

Fiala Borcsa ismert újságíró és blogger, a Woman.hu (wmn.hu) népszerű internetes magazin főszerkesztő-helyettese. Hamarosan megjelenő Drill - Minden lapnak három oldala van” című regénye kapcsán beszélgettünk.

– Ötödik könyvedet veheti kézbe az olvasó, ha minden jól megy, június végén.  Mikor kezdtél el az írással foglalkozni?

– Végül úgy alakult sajnos a világjárvány miatt, hogy a megjelenést július közepére kellett elhalasztanunk. De a kérdésedre válaszolva: az egész tulajdonképpen a gyerekeimnek és a Facebooknak köszönhető. Az első szösszeneteimet ugyanis, amik legfőképp az anyukás mindennapjaim vicces epizódjainak beszámolói voltak, először a Facebook ismerőseimmel osztottam meg, aztán platformot váltottam, ebből lett az Egy cirkuszigazgató hétköznapjai című blog, amiből pedig jó pár évvel később az első könyvem a Libri kiadásában. A cirkuszigazgatói lét során ébredtem rá, mennyire szeretek írni, nem csak a szavak, kifejezések iránti szerelmem vagy a flow élmény miatt, hanem mert elképesztően erős terápiás erővel is bír a szöveg létrehozása, gondozása. Míg a saját frusztrációimat, a hétköznapjaim béna kis történéseit addig-addig gyúrom, hogy az mások számára is azonosulható és szórakoztató lesz, addig rendszerint ki is heverem az eseményeket. Olcsóbb és élvezetesebb volt, mint terápiába menni.

– Egy beszélgetésben, az első könyved kapcsán, azt nyilatkoztad, azt a lányodnak és részben a saját kamasz énednek írtad, de tervezel írni a fiadnak, majd még egyet a lányodnak… Ezek sikerültek, ebben a sorrendben?

– A Szerinted?! című, első ifjúsági regényem három szemszögből íródott: az anyáéból, a lányáéból és egy kisfiúéból. Az anya és a lány szerepe ismerős volt, azonban Virág János figurájában rádöbbentem, hogy él bennem egy srác is. Aztán, amikor egyik nap az Árpád-hídon sétálva megpillantottam egy kiszuperált orosz fémhajót, elképzeltem milyen lenne rajta élni úgy, hogy az ember soha nem lép a szárazföldre… Nem sokkal később el is kezdtem megírni a Bűntény a Dunán című ifjúsági gasztrokrimimet, ahol végre előbányászhattam magamból azt a fiút, akit ezúttal Bona Petinek hívnak, és egy hajón lakik az apukájával. Ezt a könyvet a fiamnak ajánlottam, volt köztünk ugyanis egy egyezség: én minden elkészült fejezetet felolvashattam neki, ő pedig véleményezte. A következő krimimet, a Balatoni nyomozást, aminek egy lepcsesszájú lány a főszereplője, a lányomnak ajánlottam, a testvéri igazság kedvéért.

– Ez a mostani kinek szól?

– A Drill mindenkinek, aki volt már valaha házas, netán épp az, vagy tervezi, esetleg érdeklik a párkapcsolatok.

– A Drill egy nagyon őszinte, szókimondó könyv, olyan témában íródott, ami rengeteg embert érint. A bevezetőben olvashatjuk: „A pakkban nincsenek jó vagy rossz lapok. Mindig a környezetükkel együtt kell nézni őket.” Ugyanazt a helyzetet mindenki a saját módján éli meg, és más megoldási folyamatok segítenek túljutni egy-egy válságos helyzeten. Ez a könyv is bemutat egy lehetséges forgatókönyvet. Hogyan tudtad belehelyezni magad a három különböperspektívába? Sőt, ha a gyerekeket is beleszámítjuk, akkor máris ötbe….

– Nagyon fontosnak tartottam az írás során, hogy ne legyek elfogult egyik nézőponttal sem. A házasság (mint minden párkapcsolat) bonyolult, folyamatosan változó dolog. Nem igazságot akartam tenni, hanem azt láttatni, hogy minden nézőpontot, egy szerelmi háromszög minden oldalát meg lehet érteni, azoknak az érzelmeknek, gondolatoknak igenis van létjogosultsága. Nagyon sok múlik azon, mikor mit teszünk, hogy döntünk, hogyan kommunikálunk a másikkal, mi a közös és a saját célunk. Azt sem állítom, hogy a szakítás, a válás feltétlenül rossz dolog, amiben van egy Jó és egy Gonosz fél. A három szemszöget három fázisban írtam, hetekig voltam a megbántódott, elhagyatott Judit, aztán csak a szerelemre, figyelemre vágyó András cipőjét tapostam, végül az egyedülálló, család után áhítozó Réka helyzetébe képzeltem bele magamat.

– Mit tanultál a múltból, mire figyelsz jobban a jelenben? Ez a mostani helyzet változtatott-e a fontossági sorrendeden vagy akár a hétköznapok fókuszán?

– Azt hiszem, elengedni nagyon jól megtanultam. Az is egy nagy tapasztalatom az elmúlt években, hogy az embernek tulajdonképpen elsősorban önmagát kell boldoggá tennie, és egyedül is nagyszerűen el lehet lenni. Sok ember azzal a reménnyel házasodik, hogy majd az hozza el számára a földi mennyországot, hiszen a házastársa kötelessége gondoskodni az ő boldogságáról. De azért ez nem teljesen így van. Fontosnak tartom, hogy a felek testileg, lelkileg gondoskodjanak egymásról, támogassák egymást a céljaikban és a személyiségük fejlesztésében, de hiba mástól várni a magunk boldogságát. Aki önmagát nem tudja boldoggá tenni, az mástól hiába várja..

– Tervben van már a következő kötet?

– Igen, már csak időt kellene rá találnom. Szeretnék írni egy horrort, ami a kamaszkornak egyfajta metaforája is lenne. Két kamaszt nevelek, inspiráció van bőven.

Illényi Mária
Fotó: Kerepeczki Anna/WMN

Fiala Borcsa: Drill - Minden lapnak három oldala van
Libri Kiadó, 3599 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés