Az Élet és Irodalom 4. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„A képzavar csodálatos képződmény” –
Parti Nagy Lajossal beszélgetett Károlyi Csaba.

„Abból az alkalomból beszélgettünk, hogy Parti Nagy Lajos kapta a Városmajor 48 Alapítvány hetedik életműdíját. A korábbi díjazottak Spiró György, Végel László, Rakovszky Zsuzsa, Nádasdy Ádám, Tolnai Ottó és Garaczi László. Egy Tandori-kiállítás terében voltunk az Art Departmentben, a címe A feltételes megálló. „Tandori költői terébe átlépve számolódnak fel a műfaji határok irodalom, képzőművészet és építészet között” – írják a készítői a kiállításról, amely megidézi a Keszthely 81 projektet is, Rajk Lászlóék meg nem valósult városfejlesztési tervét.”

FEUILLETON

Ujlaky István Szakmaiság és politika határmezsgyéjén címmel írt
az általános iskolai történelemtankönyvekről.

„A tankönyv komoly gyengéje Horthy és a Horthy-korszak kapcsán a következetes szerecsenmosdatás. Teleki a könyv szerint a numerus clausus meghozatalakor az antiszemita közhangulatnak engedett (valójában Teleki vaskövetkezetes, szenvedélyes antiszemita). Horthy a könyvben bírálhatatlan. Nem tudjuk meg, hogy a kormányzó nem egyszerűen „nem demokrata”, hanem a demokrácia következetes elvi ellenzője. Horthy 1944-es, roppant gyenge politikai teljesítménye is feltáratlan marad. A zsidótörvények nem a Horthy-korszak történetének bemutatásakor szerepelnek, hanem A háború borzalmai fejezetben, noha az első és második is a háború előtt született. Érdemes lett volna megemlíteni a Nobel-díjas magyar tudósportréknál, hogy Wigner, Neumann, Szilárd, Teller, Kármán rendre zsidók, akik részben az antiszemita kormánypolitika miatt hagyták el Magyarországot (majd Németországot). A tankönyv szerint a német megszállásig „a magyarországi zsidók életét nem fenyegette veszély”.  És Kőrösmező? A munkaszolgálat? Az újvidéki razzia? „… szerb partizánok a Délvidéken véres bosszúhadjáratot indítottak a védtelen magyar lakosság ellen”. Igaz, ám a diák nem tudja meg, miért a bosszú, korábban a „hideg napok” nem szerepelnek.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Codău Annamária Fogcsikorgatva szeretni című kritikája Papp-Zakor Ilka A hasbeszélő visszhangot keres című regényéről szól.

„Elérkezünk itt a regény középpontjához, a Zoltán-Tomi-Vera hármas történetéhez, amely a körülötte lévő szereplői hálózattal egyetemben a gondoskodás- és az empátiagyakorlás széles skáláját láttatja. Tomival nyilvánvalóan nehéz, rohamai ön- és közveszélyesek, bizonyos módszerekkel viszont megelőzhetők, de hát Zoltánnak is megvannak az egyéni ambíciói, szüksége van a segítségre. Ezért a rejtélyes, de a kellő pillanatokban mindig önzetlenül és hatásosan segítő Andreas visszaköltözteti őket Magyarországra, Zoltán rokonainak régi lakásába, amelyben éppen Vera óvónő él – a nő életére való hirtelen rátelepedés láthatólag senki szerint nem probléma. Vera szívvel-lélekkel beszáll Tomi gondozásába, eleve olyan egyén, aki a gondoskodást érzi a hivatásának, mivel mindenkit szeret. Az ő olykor kétértelmű viszonyulása, örökös alárendelődése mások igényeinek, majd fokozatos kétségbeesése (aminek nem kizárólagos oka a Zoltánékkal közös élet, sőt) fontos lélektani tengelye a regénynek.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

„Mint egy Bruegel-vászon” – válogatás Krasznahorkai László Herscht 07769 című regényének angol nyelvű fogadtatásából.

„De ha a remény tényleg hiba, és a katasztrófa elkerülhetetlen, akkor hol is tartunk? A Herscht 07769 egyik lehetséges olvasata szerint mindössze annyit tehetünk, hogy képességeinkhez mérten választunk, melyik katasztrófának adjuk meg magunkat. Vitatható, hogy Florian maga választja-e végső sorsát, de bizonyos mértékű elfogadásról tesz tanúbizonyságot, ami talán a legkisebb rossz, amit Krasznahorkai László kínálni tud nekünk. Ilyen alternatívák mellett a legjobb gyógyír még mindig egy kis nevetés lehet a sötétben. (Nick Holdstock: A legkisebb rossz. The Times Literary Supplement, 2024. szeptember 20.)”
Válogatta és fordította Puszta Dóra.

VERS

A versrovatban ezen a héten Csillik Kristóf, Lackfi János és Székely Szabolcs versei olvashatók. A teljes rovatot Csillik Kristóf egyik versével ajánljuk:

Talán nem láttad, de
pár métert tyúklépésben
mentem, hogy tovább
tartson a hazaút

Mint teába öntött tejgomolyag oszlik
a táj két szélén túlcsorduló köd.
A sárban két centi mély patanyomok
elegáns őzek sorfalát sejtetik,
és a sziklák előtt mohazöld fátyol remeg.
Itt rándulunk: mi ki, bokánk meg;
eső, Anna egyaránt esett,
alkarnyi csíkok övezik
térdem körül a farmerszakadást.
Fatörzsön nyílt szájseb szembesít
az eltévedés szelíd humorával,
és a vattává puhult levelek közt
panaszok patakzottak szánkból,
térdig áztunk.
De hazafelé végül a meglelt úton
arcomat ismerős szagú erdőbe fúrom,
összenyomunk két kővé vált kezet
hol dombok közt kis csapás vezet,
és tehéncsordák legelnek nyugalmat,
a halmok jó emésztésre utalnak,
alkonyba mártva lépkedek veled
kézen fogva a szartenger felett.

PRÓZA

Kutas József, Orcsik Roland és Ősi Anna prózája.
Tárcatár: Zalán Tibor.

Részlet Zalán Tibor Olga című írásából:

„Idén azonban másként alakultak a dolgok. S a meetingtől függetlenül, igen cifrán és nehezen megfejthetően. Kezdődött azzal, hogy nem volt kedve maradni éjszakára, noha az új csajával megbeszélte, hogy részint nem jöhet le vele Siklósra, mert ez egy szigorúan zártkörű munkahétvége, másrészt neki két éjszakát ott kell maradnia a szállodában a társasággal, amit sajnál, mert hát, majd megtudja a lány, ha jobban megismeri őt. Hát igen. A szerető, a végzős egyetemista lány, hitte is, meg nem is. De mert nem volt jártas ezen dolgokban (a vállalati meetingekről ritkán lehet olvasni az újságokban vagy folyóiratokban, talán mert az írástudók nem járnak ilyesmikre), csak annyit mondott, ő is sajnálja, hogy nem jöhet vissza onnan két napig az embere, mert nagy bulit szervezett a barátaival arra a hétvégére. Ide, rúgta le magáról Pál úr, és az egyszerre kérdő- és mutató névmással a szeretője bérelt, háromszobás lakására célzott. Ide. Tudod, apám két okból tartja fenn nekem ezt a túl nagy kéglit. Hogy jól érezzem magamat benne, és alkalom adtán elférjenek benne a barátaim. Fontosabb ennél, hogy ne kelljen foglalkoznia velem.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi Gyászból nász című kritikájában a Trafó Forróváltás elnevezésű ünnepi gálájáról írt, amelyen a régi vezetőség búcsúztatását és az új köszöntését láthatta a közönség.

„De miért fontos beszámolni egy ünnepi gáláról? Mert itt nem kevesebb történt, mint hogy bevonták a Trafót érintő mérföldkő ünnepébe a ház körül formálódott közönséget és közösséget. Az első részben a Trafó múltjából és jelenéből tűntek fel meghatározó arcok. A másodikban sajátos szövetség megkötésének lehettünk tanúi. Volt, aki előadásaiból hozott pár perces részletet, mások külön erre az alkalomra celebráltak valamit. A celebrálást értsük szó szerint, mert ez tette az estét ünnepélyessé amellett, hogy hiányzott a hivatalos eseményeken a műsorszámok közt rendre feltűnő, komolykodó konferanszié, kinek mappás-fehérblúzos-mikrofonos egyenfeltűnése kirángathatta volna a nézőt a rituáléból. Itt viszont nem volt ilyen földhözragadt figura.”

TELEVÍZIÓ

Csepelyi Adrienn új tévéreklámokról írt.

„És ha már gyógyszer: az enyém – gyakorló vegetáriánusként – akkor gurult el végérvényesen, amikor a boldog csirke (!) fogalma után karácsonytájt megtudhattam, hogyan karácsonyoznak a tyúkok, mielőtt a húsipar felhasználná őket. Égősorként funkcionáló szentjánosbogarakkal, meghitten, boldog sóhajok közt, összebújva. Az utóbbi évek legjobb reklámja! – harsogják a Facebook-kommentelők, repkednek a szuperlatívuszok, hát a kisgyerekek imádják, meeeennyirecukiii. Esküszöm, igyekszem nem dühödt vérvegán módjára fogalmazni. Nem könnyű.”

TÁRLAT

Fekete Szilvia Szentek feje című kritikája Horváth Dániel Szoborfej a nappaliban című kiállításáról szól, amely megtekinthető a budapesti Vizivárosi Galériában február 28-ig.

„Horváth Dániel úgy hiteles kortárs festő, hogy abban nincsen semmi izzadságszag. Nem tiszavirág életű külföldi trendeket hajszol, nem csillámporral, műszőrmével vagy a valódi festészeti tudás megszerzésének átugrásával ért el pályájának kiemelkedő magaslatába – éppen ellenkezőleg. Művészete hamisítatlan, a tehetséget kiegészítő szorgalom árán elsajátított festészeti hagyományokról tanúskodik: munkássága az európai festészetben, különösen a holland és németalföldi örökségben gyökerezik. Munkái ennek megfelelően nem feltétlenül hordoznak impulzív, expresszív, gesztusfestészeti sajátosságokat, inkább a szintén klasszikus vonalat képviselő Luc Tuymans-nal és Michaël Borremans-nal helyezik őt testvéri kötelékbe.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu