Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Assassinók

Thomas Gifford

Assassinók

Fordította Sóskuthy György
664 oldal, kötve 2990 Ft
Mérete: 150x234mm
ISBN: 978-963-87378-2-3

„Nyolc – törte meg a csendet a pápa, és minden szem feléje fordult. – Nyolc gyilkossággal állunk szemben, nyolc gyilkosság történt az egyházunkban. Nem tudjuk, miért. Nem tudjuk, ki a gyilkos. Még azt sem tudjuk, minek alapján választja ki az áldozatait. Nem tudjuk megjósolni, ki lesz a következő, de abban biztosak lehetünk, hogy még lesznek áldozatok.”


Ben Driskillnek, az amerikai társadalom felsőosztályából származó férfinak, a jezsuita rendet fiatal novíciusként elhagyó sikeres ügyvédnek meggyilkolják szeretett húgát, aki felforgató szellemű apácaként borzolta az egyház hatalmasságainak kedélyét. A gyilkos vagy gyilkosok ezzel nagy hibát követtek el.
Ben Driskill a nyomukba ered, és üldözi őket a végső leszámolásig. Eközben ködös vidéken és sivatagi hőségben megbúvó kolostorokat kell fölkeresnie a világ különböző tájain, az egyház magas köreihez vezető szálakat kell követnie, szembesülnie kell a történelmi múltba és a II. világháborúig visszanyúló ármányokkal, cselszövésekkel, és meg kell birkóznia egy fájdalmas szerelem érzelmeket próbára tevő terheivel is.
Ben Driskill és segítőtársai egy kirakójátékhoz hasonlóan rakják össze az információmorzsákat: a nyomok az egyházon belüli titkos csoporthoz, az assassinók hoz vezetnek. Az utolsó titokra is fény derül: az igazság dermesztően döbbenetes.
Thomas Gifford regénye a krimi műfaj nagyregénye; alakjai, cselekményvezetése, hangulatteremtő ereje, stílusa mind-mind biztosíték arra, hogy az olvasó maradandó élménnyel gyarapodva csukja be a könyvet az olvasás végeztével.

A szerző az Egyesült Államokban rendkívül sikeres, tizenöt regénye jelent meg, az egyik műve szolgált alapjául az 1981-ben Elliott Gould főszereplésével készült Piszkos trükkök című filmnek.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés