„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – Tone Hødnebø Jótállás az igazságért című kötetéről
Vincze Dóra - 2024.05.28.
Tavasszal mindig megugrik a friss verseskötetek száma, remélve, hogy az április 11-re, József Attila születésnapjára eső, Magyar Költészet Napja ad egy kis löketet a friss líramegjelenéseknek. A kikelet hozta magával Tone Hødnebø első magyarul megjelent kötetét, a Jótállás az igazságért címmel. Hazánkban ugyan eddig ismeretlen, de Norvégiában felettébb sikeres a szerző. Ő Anne Carlson és Emily Dickinson fordítója, aki többek között elnyerte a Gyldendal-díjat is.
A Jótállás az igazságért a Magvető kiadó Határhelyzetek sorozatának legújabb tagja. A sorozatban katalán, norvég, ukrán, magyar, lengyel és olasz szerzők műveit olvashatjuk, például Iréne Solától a Gátakat, amelyről mi is írtunk itt. A Határhelyzetek sorozat kimondott célja, hogy olyan műveket szállítson, amelyek „arra a kérdésre keresik a választ, hogy mit jelentenek a határok a 21. századi Európában.” A mindennapokban is megtapasztalható fizikai és szellemi választóvonalakat térképezik fel ezek a művek, és ez a „feltérképezés” első ránézésre sem tűnik kis feladatnak. Hødnebø még eggyel emeli a tétet, mert verseiben egyszerre két markáns határvonalra fókuszál, amelyek ráadásul nem állnak meg a kontinens szélénél. Az egyik egy univerzális határ, az a választóvonal, ami a valós események (hangzatosabb szóval, az igazság) és a szubjektum értelmezése között húzódik. Mi történt és mit látok belőle én? Mi történt és mire emlékszem mindebből? A másik pedig egy személyes határ: a szakítás pillanata választja el a múltat és a jövőt, ahol a közös élet vonala megszakadt. A két téma váltja egymást a versek között, de akár adott versen belül is, ami nem is annyira meglepő, hiszen a szakítás utáni legégetőbb kérdések pontosan azt próbálják megfejteni, hogy mi is történt, mi ment végbe bennem és mi a másikban. Hogyan osztoztunk a valóságon és éltünk mégis két külön világban?
A kötet három fejezetre osztódik, az I. és III. rész számozott versekből áll, előbbi növekvő, utóbbi csökkenő sorrendben, így képezve keretes szerkezetet. Hødnebø játékot játszik a római és arab számokkal és azzal, hogy az első ciklus sorai átrendezve, új sorrendben visszatérnek a kötet végén. Ez nemcsak visszatekintésre és emlékezésre készteti az olvasót, hanem kihangsúlyozza azt is, mennyire könnyedén újraírható az igazság.
Hødnebø versei mintha a világ egészét akarnák elcsípni, azt a pillanatot, ahogy múlik az idő, ahogy mozdul az élet, „és megnőnek a virágok/ aztán megint elhervadnak/ a messzi jövőben.” A kezdetektől fogva jelen van a versekben az igazságkeresés, a fojtogató kérdés, hogy honnan tudhatnánk, hogy mi történik? A II. részben a tudás hiányossága és a múlt torzítása még erősebben helyet kap elfeledett nőalakok felidézése által. A versekben ókori hősnők, kínai színésznők és modern kori kutatók egyaránt felvonulnak. Azt már régóta tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írják, amit Hødnebø úgy fogalmaz meg, hogy „A hatalom gyakorlásának legtökéletesebb módja/ nem az emberek irányítása, hogy mit tehetnek és mit nem,/ mit mondhatnak és mit nem,/ hanem a történések elhallgatása.” Végtére is csak azt tudjuk, amire emlékezünk, kollektív emlékezetünkbe pedig csak az kerül be, amit így vagy úgy, de megörökítünk.
És mivel versekről van szó, nem kerülhetünk el egy kis stiláris kitérőt. Közvetlenül Hødnebø előtt olvastam Simon Bettina Rengeteg állat a vonatból című kötetét. A fekáliában úszó verseket olvasva arra mindenképpen rájöttem, hogy én amolyan konzervatívabb versolvasó vagyok, aki a vulgaritás helyett a szépet részesíti előnyben. Verseimet lágyan szeretem, olvadjanak szét finoman, áramoljanak, késztessenek megállásra, bukkanjanak elő sorok, melyeket jól esik újra és újra elolvasni, netalántán hangosan is kimondani. És ugyan ezt a kívánalmamat Hødnebø sem tudta maradéktalanul teljesíteni, mégis felüdülés volt ezeket a finomabb sorokat olvasni, amelyek kevésbé nyers módját választották a meghökkentésnek. Hødnebø versei nem tolakodóak, azonban aki a borító puhán úszó felhőire számít, csalódni fog, mert ennyi zeneiség nem rejlik a kötetben.
Vincze Dóra
Tone Hødnebø: Jótállás az igazságért
Fordította: A. Dobos Éva
Magvető Kiadó, 80 oldal, 2999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás