Egy skóciai iskolai év története egy magyar lány szemével

„Tíz dolog, amiért muszáj elolvasnod ezt a könyvet:
10. Mert nem (csak) lányregény. 9. Mert nincs még egy könyv, melynek főszereplője ilyen jóízűen fogyasztja a bendőbe töltött birkabelsőségeket. 8. Mert a tóban fürdős jelenetet Jane Austen is megirigyelné. 7. Mert Sam Scott elég jó pasi ahhoz, hogy még az író is zavarba jöjjön tőle. 6. Mert Frida végre egy normális hős. Olyan, mint te. 5. Amiatt a bizonyos csók miatt. 4. Mert rajzolni menő.3. Mert szerinted is be kellene vezetni a magyar iskolákba a Highland Games-t. 2. Mert Skócia megér egy regényt.1. Mert már olyan hosszú ideje tartod a kezedben ezt a könyvet, hogy kínos lenne nem megvásárolni.
FLOW ? Legyél ott, legyél a része!”

Győri Katalin Nem festek álmokat című, frissen megjelent ifjúsági regényét a fenti ajánlással indította útjára a Móra Kiadó. A regény egyben a kiadó most debütáló, találóan Flow elnevezésű sorozatának első darabja. A 15+ korosztálynak szánt, napló formában megírt lányregény felnőtt szemmel is izgalmas és letehetetlen olvasmány. A lázadásról, útkeresésről és újrakezdésről szóló történet főhőse, a gimnazista Frida – akinek csak apukája van – kiköltözik egy tanévre a skóciai Edinburgh-ba. Bár a nyelvet jól beszéli, nem kis kihívást jelent számára alkalmazkodni a skót középiskolai rendszerhez, megtapasztalni a jellegzetes helyi szokásokat, közben megismerkedni korán elhunyt skót édesanyja családjával, és felfedezni a régóta titkolt igazságot a szüleivel kapcsolatban. A debreceni református nagycsaládból származó Győri Katalin angol-magyar szakot végzett, középiskolai tanárként dolgozik, eddigi irodalmi pályafutása alatt több mesekönyvet, ifjúsági regényt, drámát és fordítást jegyez. Jelenleg kilenc hónapos kisfiával tartósan otthon van, így az interjúra a komoly témákat türelmesen és figyelmesen hallgató apróság társaságában került sor.

­– Édesapád a Debreceni Református Gimnázium igazgatójaként, számos elfoglaltsága mellett is mindig módot talált arra, hogy esténként meséljen a nyolc testvérnek. Valahonnan innen ered a történetmondás iránti szenvedélyed?

– Második testvérként hosszú ideig hallgattam esténként édesapám fejből kitalált meséit, megéreztem, hogy a mese gyógyít, segít a napi dolgainkat lezárni, vagy megszépíteni, ha éppen nem úgy sikerültek a dolgok, mint szerettük volna.  Rájöttem, hogy a fikció segít a rossz élményeket feldolgozni. Mindannyian vittünk ebből valamit tovább. Később mi, nagyobbak mondtunk már mesét a kicsiknek, hiszen tizennégy év van köztem és a legkisebb testvérem között.

– A humán érdeklődés a későbbiekben tovább erősödött, hiszen gimi után angol-magyar szakra jártál a Debreceni Egyetemen.

– Humán tagozaton jártam gimibe, ahol meghatározó tanárom és osztályfőnököm volt a nagybátyám, Győri L. János, akivel később közösen írtuk meg a reformáció 500. évfordulójára kiírt irodalmi pályázatra a Menekülők című drámánkat. A történet 1660-ban játszódik, és azt az eseményt eleveníti fel, amikor a törökök elfoglalják Váradot, és a menekülők egy része, köztük a református iskola közel száz diákja és tanára Debrecenben lel menedékre. De kicsit előre szaladtam. Nagyon sokat köszönhetek a nagybátyámnak. Rengeteget formált az ízlésemen, sokat olvastatott, és megtanultam, hogy mennyire sok pluszt ad az életben, ha megvan valakiben az irodalmi szikra. Az egyetemen a magyar szakban picit csalódtam, nagyon elméletinek találtam, és főleg a régi irodalom irányába tolta az embert. Konzervatív ízléssel, konzervatív módon. Ellenben az angol szakon az angolszász mintát követték, ami valóban újszerű és szemléletformáló volt. Egy-egy regényt az utolsó betűig kiveséztünk, megtanították, hogyan kell egy műalkotást átélni és elemezni. Ez a technikai tudás és hozzáállás sokat segített nekem később a saját írásaimban is. Az egyetemen amerikai irodalmat és színházi kurzust végeztem specializációként.  Közben Erasmusszal kimentem Birmingham-be, hogy részt vegyek egy kreatív-író kurzuson, ami szuper volt, nagyon sokat okultam belőle.

– Bibliai témájú mesékkel és mesefordításokkal, no meg Bojti kutya meséjével indult az írói pályafutásod.

– A Kálvin Kiadónál és a Harmat Kiadónál jelentek meg az első műveim. Talán Bojti kutya volt az első, a történet a nagyszívű kiskutyáról, amit érzékenyítő meseként – a sokat szenvedett kiskutya egy látássérült kisfiú segítője lesz – mások is felfedeztek és belekerült a magyar és az ukrán olvasókönyvbe! Az első karácsony című gyerekkönyv gimnáziumi grafikus barátnőmmel közös projektben született. Aztán új műnem felé kezdtem kacsintgatni: a Kolibri színház pályázatára megírtam a kamaszoknak szóló Delet-et, amivel első díjat nyertem. Ez a dráma a fiatalkori öngyilkosság témakörét járja körül.
Az első ifjúsági regényem – még a szárnypróbálgatás idején, egy pályázatra készült –, Felhők Szigetén címmel egy magányos fiú nyári kalandjairól szólt egy táborban, és a keresztény közösségekben nagyot futott, sőt a legnagyobb meglepetésemre később tanárként kiderült számomra, hogy generációk nőttek fel ezen a regényen. Nagyon jól esett látni, hogy a könyvnek masszív utóélete van, jóllehet ezért én nem tettem semmit. A Felhők szigete később angolul és hollandul is megjelent.

– Az utóbbi években mintha kevesebbet publikáltál volna.

– Egyrészt a tanítás nagyon kiveszi az emberből az erőt, eszméletlen elhatározás kell ahhoz, hogy az ember még esténként le tudjon ülni íni, és nem mondjuk a Netflixen bámuljon egy filmet. Másrészt az elmúlt években Francine Rivers két felnőtteknek szóló regényét is lefordítottam (Egy lány álma, Egy anya reménye), mindkettő rendkívül hosszú volt. Szintén pályázatra megírtuk a nagybátyámmal a Menekülők című drámát, amit Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban mutattak be. A Nem festek álmokat című regény megírásához végül kivettem egy év fizetés nélküli szabadságot, hogy alkotni tudjak. Szerencsére a férjem és a családom támogatott ebben a döntésben. Szerencsésen alakult a regény sorsa, mivel a Móra Kiadó éppen akkoriban határozta el, hogy indít egy lányregény sorozatot. Megmutattam nekik a még félkész regényt, és a szerkesztők segítségével sikerült fejleszteni és időre befejezni.

- Skóciában játszódik a történet – ami egy magyar kamasznak már-már egzotikus környezet –, egy ottani iskolai évet fog át. Főszereplője egy, az apjával élő, félárva lány, akit érdekelnek a művészetek, Edinburgh-ban a családi kapcsolatok és titkok nyomába ered, hiszen az édesanyja skót volt, és ott élnek a rokonai. Intenzív cselekményvezetés, impulzív érzelmek jellemzik a könyvet.  Egy percig sem lehet unatkozni vagy elmélázni közben. Nagyon érdekesek a különféle skót hagyományok és ünnepek: a kilt viselésétől a dudaszóig, a Halloween és a karácsony megünneplésén át, a január elsejei fáklyás felvonulásig, vagy ott van a Burns Night, amikor Robert Burns költő születésnapját különleges módon ünneplik meg az iskolában, és elfogyasztják a skótok híres-neves, belsőségekből készült pudingját, a haggist. Olvasmányos stílus, humor és irónia, sok elszórt angol, sőt gael nyelvű mondat jellemzi a könyvedet, amiből úgy tűnik, jól ismered a mai kamaszok nyelvhasználatát és gondolkodását. Honnan ismered viszont ennyire belülről a skót oktatási rendszert, és egyáltalán Skóciát?

– Jó régen kezdődött nálam ez a skót beütés, mert gimi után egy családi barát elhívott egy skót iskolai táborba segítőnek. Rengeteg táncot, dalt és hagyományt megismertem és elsajátítottam, például ott találkoztam először az ügyességi és erőmutatványokat felvonultató Highland Games intézményével, ami mai is élő szokás, és beépítettem a regényembe. Többször megfordultam a táborban, lettek ottani barátaim, és megízleltem a kortárs csoportok életét, szokásait. Ezen felül ott a mindentudó Google térkép, ami óriási segítség ahhoz, hogy el tudjam képzelni a környezetet, amiben mozgatom a figuráimat. Fridát, aki új iskolában és környezetben új barátokat és ellenségeket szerez, a kedves és undok unokatestvéreket, az új barátokat és szerelmet, anyja egykori barátnőjét, a kopár szigeten élő nagyanyját. A Lewis szigetről való szörnyűséges kompos átkelés pedig saját élményem, azóta is összeszorul a gyomrom, ha rágondolok. Egy barátom szülei élnek ott: tényleg a gael rádiót hallgatják, a világ végén érzed magad, nincs semmilyen környezeti zaj, csupán néhány birka béget odakinn. Ha megkérdezed az embereket, mit csinálnak hétvégén, azon túl, hogy együtt énekelve részt vesznek az istentiszteleten, azt mondják: gondolkodnak. Lassú, visszahúzódó, csendes emberek, amilyen a szigetük is.
Visszatérve a kamaszok nyelvhasználatára: nagy kihívást jelentett a megfelelő nyelv megtalálása. Nem akartam erős szlenget bevinni a regénybe, ahogyan a mai tinédzserek beszélnek. Egy dráma esetében – mondjuk a fiatalkori öngyilkosságról szóló Delet-ben – közelebb állhatok alkotóként az élő beszédhez, mint egy regényben. Ami élőszóban elmegy, az írásban számomra már nem. Így arra figyeltem, hogy a regény nyelve ne legyen régimódi, hanem modern, de kicsit elemelve a hétköznapi nyelvhasználattól. Mivel hosszú ideig tanítottam gimiseket, nagyjából tudom, milyen kifejezések divatosak ma, és mi számít cikinek. Amúgy ők rögtön kommentálják, ha ilyet látnak/hallanak.

– A főhősöd, Frida, akinek már a neve is különleges. Számos mai magyar család magára ismerhet abban a történetben, hogy a szülő munkavállalása okán a gyerekek ilyen-olyan iskoláikat külföldön végzik el. Persze itt azért nem ennyire egyszerű a történet.

– Nagy kedvencem Frida Kahlo, és szerettem volna ezt a motívumot kidomborítani a regényben. Frida, akárcsak névrokona, szereti a művészeteket, remekül rajzol és fest, ahogy a mamája is tette egykor. Nagyon tisztelem Frida Kahlónak az anyasággal vívott küzdelmét is, ő nagyon szeretett volna anya lenni, de végül nem sikerült neki.  A regényben pedig egy elképzelt, utólag felépített anya-lánya kapcsolatot követhetünk nyomon a maga fájdalmaival és örömeivel. Az is érdekelt, hogy mit kezd a főhősöm egy névvel, amihez már valaki másnak a sorsa kapcsolódik. Frida éppen olyan nőies és éppen olyan erős kisugárzása van, mint festő elődjének, csak ő a hosszú vörös hajzuhatagával hódít, ami még Skóciában is feltűnést kelt. Ráadásul minden rokonnak és egykori barátnak feltűnik, hogy Frida az anyja kiköpött mása. Apja, aki mérnökember, bármennyire is szereti a lányát, „kocka” gondolkodású, és sokat kell egymás mellett csiszolódniuk, hogy egymás valódi érzelmeit megtalálják. Frida annyiban hasonlít rám, hogy hihetetlen igazságérzete van, és mindenáron a titkok végére akar járni. Én sem bírom elviselni a titkokat. Úgy vagyok vele, hogy a tiszta kommunikáció, még ha tragikus dologról is van szó, százszor jobb, mint a lebegtetés. Egy kamasz mindent megtesz az igazságért, amikor rádöbben a világ működésére és mibenlétére. Másfelől Frida idővel azt is megérti, hogy az apjának is vannak érzelmei, ő másképp dolgozza fel a tragédiát. Az olvasó is talán rádöbben, hogy nem csak a saját szemüvegünkön keresztül kéne szemlélnünk a világot. Ilyen értelemben, ez a könyv nemcsak a kamaszokhoz szól, hanem mindenkihez, aki veszteséget élt át.

– Anélkül, hogy spoilereznénk, tudsz valamit mondani a címválasztásról? Ez a regény központi mottója.

– A címen nagyon sokat agyaltam. Végül egy Frida Kahlo idézet első sora fogott meg annyira, hogy el tudtam képzelni a címlapon. „Nem festek álmokat, sem rémálmokat, én a saját valóságomat festem”. Ebben benne van minden: a művészi vonal, a családi titok súlya és valahol a feloldozása is. A valóság sokszor felfoghatatlanul nehéz, de ez a fájdalom a barátok és a család segítségével átfordulhat valami megmagyarázhatatlan szépségbe. A művészet sokszor ezt ragadja meg. Remélem, hogy a regényem által kicsit mindenki valóságát kiszínezhetem.

Szénási Zsófia
Fotó: Szőke Ágoston

Győri Katalin: Nem festek álmokat
Móra Kiadó, 416 oldal, 3999 Ft

A Nem festek álmokat

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva