Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, az egykori nemzeti ellenzék, majd a korai MDF meghatározó alakja adja közre visszaemlékezésének (Harminc év után: 1989-1990. Személyes történelem) harmadik és egyben záró kötetét. A szemtanú és résztvevő perspektívájából megírt emlékirat a szerzőnek a politikából történő kilépéséig követi nyomon a történelmi eseményeket. A záró kötet az 1989 júliusától 1990 december közepéig terjedő időszak krónikája.

– A visszaemlékezés megírásának gondolata, ha jól tudom, már közvetlenül az események után, vagyis az 1990-es évek elején felmerült benned, a terv azonban csak „harminc év után” valósult meg. A „késlekedés” szülte történelmi távlat inkább előnyt jelent a személyesen megélt történések értelmezésében vagy inkább torzító tükör? Hogyan illeszkedik több évtizedes tudósi-tanári pályádba a politikában töltött négy év?

– Nem vezettem naplót annak idején, de számos följegyzésem megmaradt, csakúgy mint a korabeli hazai és külföldi sajtó nem egy írása, továbbá egyéb dokumentumok. Elegendő anyag állt rendelkezésemre. Hosszú ideje nyomasztott ez az adósság, tudatában voltam annak, hogy el kell számolnom életemnek ezzel a szakaszával. Azután pedig a járvány késleltette a harmadik kötet megjelenését. Az időbeli távlat persze különös csábítást is jelent. Mintha visszatekintve okosabb volna az ember. Persze ez nem igaz. Amikor benne van az ember, nem tudja pontosan, mi következhet döntéseiből. Próbáltam írás közben visszaidézni, mit is gondoltam annak idején egy-egy helyzetben. De mai önmagamat természetesen teljesen kikapcsolni nem lehetett. Igyekeztem minél alaposabban bemutatni az akkori dilemmákat, a változások mentális hátterét, az MDF vezetőinek belső világát, hogy mi éreztem az akkori közhangulatból.
Nem gondoltam volna, megadatik az én életemben, hogy tanúja, sőt bizonyos fokig még résztvevője is lehetek újabb történetünk egyik meghatározó nagy fordulatának. Egyedülálló tapasztalatokat jelentett mindez. Figyelemmel kísérhettem, ami engem különösen foglalkoztatott, a közép-európai sorsközösség formálódását, érezni lehetett, hogy miképpen adnak ösztönzést egymásnak a szomszédságban bekövetkező események. Ahogy sorra dőlnek a diktatúra bástyái...
Szóval magával ragadott darab időre a politikai forgatag. Úgy érzem, sikerült önföladás nélkül kilépnem belőle. Szigorúan megfogadtam egyszer, úgy ’88 nyara táján, ha erkölcsileg nem tudok elfogadni valamit, akkor elbúcsúzom ettől a világtól. 90 decemberére gyűlt össze annyi, hogy nemet mondtam, amikor ismét jelöltek az MDF elnökségébe. Nyár óta biztos voltam benne, hogy a következő választásokat el fogjuk veszíteni. De ez nemigen érdekelte az elnökséget, a képviselőket és a minisztereket.

– Írásaidban sokszor megfogalmazod azt a véleményt, a nagy történelmi fordulat nincs megfelelő, méltó helyen a közösségi emlékezetben, és ebben komoly felelősség terheli a céhes történetírást is. Milyen képet rajzol a magyar és a nemzetközi történetírás a késő kádári időszakról és az átmenet éveiről? Általában a visszaemlékezések és konkrétan a „Harminc év után” mennyiben módosíthatja, árnyalhatja a történetírás teremtette emlékezeti kánont?

– Azzal kell kezdenem, hogy a magyar mentalitásban mély gyökeret eresztett a kádári korszak, s egyben-másban máig köztünk vannak mentális következményei. Valójában nem nézett szembe a magyar társadalom ezzel a korszakkal. Azzal a meghunyászkodással, amely nemcsak beletörődött, de el is fogadta magáénak a gulyáskommunizmus országát. Azután meg csodálkozott, hogy egyszer csak a hitelbe kapott gulyásért fizetni kell, és épp az első demokratikus kormány idején. Jellemző, hogy nálunk általános lett a „rendszerváltás” vagy „rendszerváltozás” terminus. Szomszédaink, a szlovákok, lengyelek, csehek másképpen beszélnek róla. Az ő közérzületükben több van egy új korszak kezdéséből. Alig figyelt arra a mi társadalmunk, hogy több mint négy és fél évtized után 1991-ben elhagyták az országot a megszálló szovjet csapatok. A szabadon megválasztott országgyűlés jelképesen sem búcsúzott el az embertelen diktatúrától. 1990 nyarán nem lehetett fölszabadulás-élményt, igazi újrakezdési vágyat tapasztalni az országban. A kampányban tavaszi nagytakarítást ígért az MDF (ez volt egyik plakátunkon), azután pedig, emlegettem egy interjúban, még portörlésre sem került sor. Nem csak a számonkérés maradt el, hanem még az elszámoltatás is. Így azután nem csodálható, hogy a közösségi emlékezetben nem lett meghatározó élmény. Megmaradt a kádári korszak előttünk rózsaszín ködben, szorgosan ápolták emlékét utána évekig jeles történetírók és a média helyükön maradt kipróbált emberei.
Másik kérdés a magyar átmenet képe a nemzetközi szakirodalomban. Valójában a korabeli külföldi médiával kezdődött, a szokásos egyoldalú sémákkal a magyar ellenzéki mozgalmak kétosztatú bemutatásával: egyrészt a progresszív, urbánus szabad demokraták, másrészt az elmaradott nacionalista magyar demokraták. Egyébként idehaza a pártközpont is valahogy így szemlélte. Hozzá még Nyugaton ott volt a kommunista diktatúra lényege iránti nagyfokú értetlenség. Mintha a XX. századi totalitarizmusnak csak egy változata lett volna. Az egyszerűsítő külföldi jelenkortörténeti magyarázatok után pedig végképp nem könnyű megérteni, miképp történhetett, hogy az első szabad választásokat jelentős előnnyel az MDF nyerte meg.

– Hogy látod harminc év után a történelmi fordulatot? Lehetett volna másként csinálni?

– Mit mondjon erre a történész? Ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni. 1990 mindenképpen meghatározó korszakhatár (úgy látszik, az idei február 24. lesz a következő választóvonal). Sajnos nálunk nem voltak előtte fölkészülésre alkalmas, reformkornak tekinthető évek. Nem lehetett politikusnak készülni. És 56 nyomasztó veresége is ott volt a tudatunk mélyén. Kissé túl gyorsan jött minden. Lehet – és szükséges – elemezni az elkövetett hibákat, alapjában véve mégis jó irányba fordult akkor a magyar történelem. Tudtunk élni a kedvező körülmények nyújtotta lehetőségekkel. Szabadon választhattunk, kialakult a többpártrendszeren alapuló politikai demokrácia. Ma ez természetes, de még 1988 ígéretes tavaszán is csupán ábrándoztunk róla.

Kovács Dávid

Kiss Gy. Csaba: Harminc év után: 1989–1990. Személyes történelem.
Magyar esszék sorozat
Nap Kiadó, 340 oldal, képmelléklettel, 3900 Ft