A lelkipásztori szolgálat egyszerre felemelő, ugyanakkor rendkívüli érzelmi megterheléssel járó hivatás, amelyben a reziliencia – a rugalmas ellenállóképesség – létfontosságú. A Kálvin Kiadó és a Gyökössy Intézet közös kiadásában megjelent Megmaradni és kiteljesedni – Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban című kiadvány egyfajta túlélőkönyv lehet a lelkészek számára, hiszen segít felismerni a kiégés jeleit, és gyakorlati tanácsokat kínál ahhoz, hogy a nehézségek közepette is megőrizzék lelki egészségüket, és szolgálatukban valóban kiteljesedjenek. Mikola Borbálával a könyv lektorával és Mucsi Zsófiával a Gyökössy Intézet szakmai igazgatójával beszélgettünk.

– Hogyan jutott el a könyv Magyarországra?

– Mikola Borbála: 2011 és 2013 között az Egyesült Államokban tanultam a St. Louis-i teológiai szemináriumban, itt ismerkedtem meg a könyv szerzőivel – mindannyian ott tanítottak. Akkortájt alakították át a kutatási eredmények alapján a teljes egyetemi képzést, ezen belül a lelkészképzést, így adódott, hogy rajtunk, hallgatókon próbálják ki a könyvnek az első változatát. Tasha D. Chapmannel különösen jó barátságba kerültem; miután hazatértem, 2014-ben meglátogatott. Azon gondolkodtunk, hogyan tehetnénk a legtöbbet az egyház javára, hogyan hozzuk ki a legtöbbet ebből a kapcsolatból. Végül elindítottunk egy képzés-sorozatot, amely azóta is folyamatosan segítik a lelkészeket, és most, több mint tíz év múltán a könyv is megjelenhetett magyarul.

– Hogyan kapcsolódott be a képzésekbe a Gyökössy Intézet?

– Mucsi Zsófia: Már amikor három évvel ezelőtt elkezdtük újjászervezni a Gyökössy Intézetet a Református Egyházban, fontosnak gondoltuk, hogy ezt a jól működő programot felkaroljuk. A tavalyi évben három képzési alkalom és két csoportfolyamat volt. A képzések mellett pedig a Kálvin Kiadóval közösen belevágtunk a könyv lefordításába és kiadásába.

– Mi volt az az alapkérdés, ami elindította a könyv szerzőit, hogy ezzel a témával foglalkozzanak?

– Mikola Borbála: A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, mi segíti leginkább a lelkipásztorokat abban, hogy ne égjenek ki a lelkészi szolgálat során. Hét éven át tartott az a kvalitatív vizsgálat, amelybe előbb 73 lelkipásztort, majd a feleségeiket is bevonták, mivel rájöttek arra, hogy ez nem egy egyszemélyes történet. A kutatás fókuszában a jó gyakorlatok feltárása állt. Ehhez szükség volt megtalálni azokat a kiváló lelkészeket, akiknek valamilyen módon sikerült megteremteni azt a rezilienciát, lelki ellenállóképességet, amely minta lehet mások számára is. Folyamatosan beszélgettek velük, majd ezekből a beszélgetésekből 12 ezer oldalnyi átirat lett, a kutatás során ezt dolgozták fel és szintetizálták könyvvé. Akik részt vettek ebben a folyamatban, maguk is elmondták, hogy mennyire nehéz, hogy megmaradjanak a szolgálatban. Másfelől beszéltek arról is, hogy mi az, ami segített rajtuk, és valójában az derült ki, hogy a szolgálatban való megmaradást leginkább a beszélgetések segítették.

– Magyarországon ugyanaz a probléma, mint Amerikában, csak kisebb léptékben?

– Mucsi Zsófia: Mielőtt a Gyökössy Intézetben elindítottuk volna ezt a programot, én is elolvastam a könyvet. Nagyon meglepő volt számomra, hogy néhány apróságot leszámítva az egész hangulata és miliője egy magyar egyházi ember számára is ismerős és érthető. Talán annak köszönhető mindez, hogy ez is egy protestáns egyházban készült, és nagyon hasonlóak a lelkészi szolgálattal kapcsolatos problémák. Az elfáradás és a kiégés minden, emberekkel foglalkozó hivatásban jelen van, ez abból is fakad, mert egyszerűen a másikon van a fókusz, de eközben kimarad az a szegmens, hogy akkor velem mi van, én hogy vagyok.
Mikola Borbála: Segít a kulturális szakadék áthidalásában az is, hogy a lelkipásztorok saját szavai is megjelennek a szövegben, emellett folyamatosan felvetődik az a kérdés: és te, hogyan éled ezt meg? Nagyon sokat segít, hogy hallom a másik hangját, gondolatait, és az is, hogy magamnak is reflektálnom kell erre: mindez hogyan is van az én helyzetemben.

– A kérdések a könyv struktúrájában is benne vannak. Ezek szerint a kurzusok mellett az egyéni használat, az önálló reflektív tanulás is lehetséges?

– Mikola Borbála: A könyv felépítése leginkább azt veszi alapul, hogyan tanul a felnőtt ember. Tasha pedagógiából doktorált, azokat a módszereket vizsgálta, hogy egy felnőtt ember hogyan tud mélyen tanulni, úgy, hogy ez meg is maradjon. Tehát a könyv struktúrája, tagolása, a reflexióra lehetőséget adó kérdések mind-mind a tanulást segítik. Sokan vannak, akik egyénileg olvassák. Amikor megkérdeztem egyikőjüket, mit gondol a könyvről, meglepő módon azt válaszolta, hogy nem tudja letenni, mert annyira fáj, mert a valódi problémákat tárja fel. És persze van olyan is, aki egyedül kezdte olvasni, de hamar rájött arra, hogy érdemes mást is bevonni, és végül a feleségével közösen olvasták-beszélgették végig a könyvet. Szükség van arra, hogy közösen gondolkodjunk ezekről, mert a lelkészek nagyon elszigeteltek.

– Miben nyilvánul meg ez az elszigeteltség? Más ez a nagyvárosban és más vidéken?

– Mucsi Zsófia: A legtöbb vidéki településen egy lelkész van, de nem ritka az sem, hogy több másik település gyülekezetének is a pásztora. Ahhoz, hogy ellássa a feladatait, szoros időbeosztásban kell dolgoznia, így nincs ideje kapcsolódni a többi hasonló szolgálatban levővel. Azt sem könnyű megélni, ha a lelkipásztor a szolgálati helyére kerülve a gyerekkori közösségtől, családtól, barátoktól is elszakad. Ha nem tud a magánéletében egy támogató közeget építeni, akkor eléggé magára marad. Mi bátorítjuk a lelkészeket, hogy kapcsolódjanak egymáshoz. A csoportos beszélgetés abban is segít, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, ami ugyancsak reményt adhat.

– A kiégés nagyon mai problémának tűnik. Lehet, hogy korábban is létezett ez a jelenség, csak nem vallotta be magának se a lelkész, hogy ő most kiégett, vagy valami problémája van?

– Mucsi Zsófia: Az emberekkel való foglalkozás dinamikájából fakad, hogy amikor valakiért szeretnénk tenni valamit, háttérbe szorítjuk saját magunkat. Ami azt is fogja jelenteni, hogy csak nagyon kicsit mutatom meg azt, hogy nekem mi fáj, nekem hol van a gyengeségem, mert az nem tartozik feltétlenül bele a kapcsolatunkba. Tehát, az egyháztagok sokszor csak azt látják, hogy a lelkész jól van. Amikor ők találkoznak vele, akkor ez így is van.
Mikola Borbála: A lelkészi szolgálat teljes embert igényel. És nincs olyan, hogy ki tudna lépni ebből. Ha az utcán megy, akkor lelkészként megy az utcán, mert bármelyik pillanatban ráköszönhetnek a gyülekezeti tagok. Vagy, ha találkozunk a lelkészünkkel a bevásárló központban, akkor elkerülhetetlen, hogy ott nagyon-nagyon hamar lelkigondozói beszélgetés alakuljon ki. Lelkészként fontos, hogy holisztikusan gondolkodjunk az életről: nekem is vannak testi és érzelmi szükségleteim, aludnom, sportolnom kellene. A könyv abban segít, hogy megtanít határokat szabni: nem vállalhatom túl magamat, emberek vagyunk, nem én vagyok a Krisztus. Nem én vagyok az, aki mindenkinek a problémáját megoldja, Jézus sem gyógyított meg mindenkit abban az időben!

– Megjelenik ez a téma lelkészképzésben? Teológiákon fogják tanítani ezt a módszert?

– Mucsi Zsófia: Minél korábban beleszoknak a fiatalok abba, hogy tudatosak legyenek a magánéletük és a hivatásuk kapcsolatának alakításában, illetve a saját rezilienciájukkal kapcsolatban, annál jobb. Mi a Gyökössy Intézetben alapvetően már végzett lelkipásztorokkal foglalkozunk, de nyitottak vagyunk arra, hogy segítsük, ha egy teológushallgató szeretne magával mélyebben foglalkozni. Kell egy pár év, amíg valaki megérzi ennek a jó ízét, és elkezdi gyakorolni, akár ezt a fajta gondolkodást, akár magukat gyakorlatokat. Minden életkorban és élethelyzetben egy kicsit más lesz az, hogy mit teszek a saját lelki rugalmasságom megőrzéséért.

– Hogyan tudja segíteni a gyülekezete a lelkészt abban, hogy több ideje legyen magára, a kapcsolataira? Vannak a könyvben erre is ötletek?

– Mikola Borbála: A könyvet azzal a szándékkal írták, hogy a gyülekezeti közösségek is hasznosítani tudják, hogy tudatosodjon bennük is, mit is csinál az a lelkész, akiről olyan keveset tudnak, vagy alig látnak bele az életmódjába.  Azzal, hogy meglátják lelkipásztoruk emberi oldalát is, jobban tudják támogatni őt a lelkész szolgálatában – mondjuk imádsággal.
Mucsi Zsófia: Van egy másik kapcsolódási pont is, ez pedig maga a reziliencia, vagy magyarosabban a rugalmasság. Ugyan ez a könyv most speciálisan a lelkipásztori szolgálatra fókuszálva szólaltatja meg a témát, de maga a reziliencia elsajátítása bármelyik egyháztag számára fontos a mindennapi életben. A mai világ tele van kihívásokkal, mind családi, mind egyéni szinten rengeteg olyan problémával találkozunk, amivel meg kell küzdeni. Komoly kérdés, hogyan lehet fenntartani ezt a rugalmasságot, hogy ebben a nagyon sokfelé elaprózódott világ gyors tempójában a lehetőségek bűvöletében ne égjünk ki.

Pompor Zoltán
Fotó: Feke Eszter

Burns, Bob – Chapman, Tasha D. – Guthrie, Donald C.: Megmaradni és kiteljesedni. Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban
Kálvin Kiadó – Gyökössy Intézet, 368 oldal, 4990 Ft

A Megmaradni és kiteljesedni. Reziliencia a lelkipásztori szolgálatban megvásárolható

kedvezményes áron

a Kálvin Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva