Előfordulhat, hogy augusztusban egy kicsit korai még kiosztani az év legjobb könyve címet, de muszáj engednem a könnyelműségnek, ugyanis Terék Anna új kötetének végén nagyfokú magabiztossággal kiáltottam bele a szoba csendjébe, hogy

Terék Anna vajdasági költő és drámaíró, aki 2007-ben publikálta első önálló kötetét, a Mosolyszakadást. A Költészet napján megjelent legújabb kötet, a Jég, nemcsak egy „sima” verseskötet, hanem afféle

Igazán zseniális, hogy a szövegek egyszerre líraiak, töredékesek, pillanatokra és rezdülésekre fókuszálnak, miközben mégis beléjük fér egy térség teljes történelme. A szereplők saját mikrotörténelme és belső világa visszaveri a nagybetűs eseményeket és ez már elég ahhoz, hogy kirajzolódjon a kor, megteremtődjön a kontextus. Csak emelni tudom a kalapomat Terék Anna előtt,

Pedig szenvedésből akad itt bőven, mert az 1920 és 2020 közötti időszak minden volt, csak nem csendes és nyugodt. A kötet fejezetei a béke és a különböző háborúk (II. világháború majd a ’90-es évek Délszláv háborúja) között váltakoznak, miközben a béke időszakai sem igazán hoznak megnyugvást, csak afféle rövid szüneteket, amikor az ember egy nagyobb lélegzetet vehet, mielőtt újra elborítanák a hullámok. Minden fejezet több versből áll és minden vers a hat főszereplő egyikének egy monológszerű megszólalása.

János és Erzsébet találkozása szerelemmel, a fiatalság minden ígéretével és reményével kezdődött, ez törik millió darabra a történelem és az emberi választások súlya alatt. Erzsébet, ahogy János kezét szorítja házasságkötésükkor, tudja, hogy „hiába reng körülöttem a világ, lábamat már nem éri utol a bánat keze.” Az összetartozás vigasztaló bizonyossága alakul át a harag, magány és vágyakozás szigeteivé, amelyek párhuzamos univerzumokban léteznek. A hosszú kapcsolódással ellentétben a Partizán csak egyetlen sorsdöntő pillanatra keresztezi az útjukat, az erőszak hatása azonban soha nem tűnik már el az életükből.

Ebben a könyvben, ebben az életben, mindenki áldozat. Nincsenek jók és rosszak, csak emberek. És persze, ott van a két háború megannyi borzalma, ami feldolgozhatatlan teherként ül a szereplőink vállára, de a legfájóbb mégis az a magukba zárkózó megküzdés, aminek következtében nem közelebb, hanem egyre távolabb kerülnek egymástól. Van, amit nem lehet megértetni, nem lehet kimondani, de mégis érdemes lenne megpróbálni.

Terék Anna gyönyörűen ír, mondatai sallangmentesek, tartózkodik a túlzásoktól és a cirádáktól. Egyszerű, földszagú szavak, jó ütemben adagolt ismétlések és nagyon erős képek. És ugyan szinte mind a 100 vers idézhető lenne, illusztrációként álljon itt egy részlet, Erzsébet átka, amitől garantáltan borsódzni kezd az ember háta, annyi fájdalom és düh sűrűsödik össze a sorokban, annyira élesen látunk bele Erzsébet lelkébe.

„Nem érsz el soha az óceán partjáig,
húzni fog vissza mindenhonnan
az Isten, nem tart meg tenyerén,
hajadnál fogva ráncigál
vissza, az én szívem felé.
Hogy ne tudj otthonra találni
más nők lába közt.
Minduntalan hátrarántja
majd a fejed, hogy
ne tudj befejezni egyetlen csókot sem.

Legyen tele homokkal a szád,
legyen üres minden nappalod,
vessen ki magából az ágy minden éjszaka,
vessen ki nők lába közül a bánat,
hulljon ki mindegyik fogad,
mert engem itt,
idegen szívvel a hasamban,
ezen a lángoló földön hagytál.”

Ne ijedjünk meg se a szokatlan formától, se a nehéz témától. Adjunk időt a Jégnek, szánjunk rá egy nappalt vagy egy éjszakát, amikor feloldódhatunk a sorokba, elkaphat minket a versek ritmusa és átnyargalhat rajtunk a történelem. Nem fogunk csalódni.

Vincze Dóra

Terék Anna: Jég
Jelenkor Kiadó, 368 oldal, 4999 Ft