Kass és Madách – Kiállítás nyílik az évforduló alkalmából Szolnokon
MTI - 2023.11.17.
Kass és Madách - Válogatás Kass János illusztrációiból Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából címmel nyílik időszaki kiállítás november 23-án a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Horváth László múzeumigazgató a január 21-ig megtekinthető kiállítás pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a képzőművészeti tárlaton válogatást láthatnak az érdeklődők Kass János azon illusztrációiból, amelyek Madách Az ember tragédiája és a Mózes című drámáihoz készültek 1966-ban. Hozzátette: a hazai grafikatörténet egyik legnagyobb alakjának rézkarctechnikával készült eredeti nyomatai mellett bemutatják az illusztrált köteteket és a Dilemma című animációs filmet is, amelynek forgatókönyvét Kass János Madách Tragédiája nyomán írta.
Az 1981-ben készült kisfilm médiatörténeti kuriózum is, mivel ez a világ egyik elsőként megalkotott számótógépes animációja.
Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat kurátora Kass Jánosról azt mondta, hogy ő a huszadik század második felének "az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb" illusztrátora, mintegy négyszáz könyvet illusztrált. Hozzátette: ezen munkáinak nagy többsége szépirodalmi, illetve gyermekkönyvekhez készültek és valamennyi jelentős művet a hatvanas-hetvenes években illusztrálta.
Az ember tragédiája című drámai költemény illusztrációsorozatból csak a múzeum rendelkezésére állókat lehet megtekinteni eredetiben, de digitálisan valamennyi látható. A Mózes című dráma illusztrációiból öt eredeti rézkarca van a múzeumnak, továbbá egy művészi igényű számozott kiadványnak a teljes oldalait megkapták, hogy bemutathassák a kiállításon - tájékoztatott.
Kass János mindkét művet 1966-ban illusztrálta. Az első Mózes-kiadást követően egy évvel, sorszámozott és a művész által aláírt "maxikönyv" formájában megjelent tizenöt nyomat, amelyeken sokkal jobban láthatóak a részletek - mondta. Ez a maxikönyv már nem a teljes szöveget tartalmazza, csak azokat a részleteket, amelyekhez az illusztrációk kapcsolódnak.
Kass János nagyon sok bibliai témájú illusztrációt készített, a kiállított sorozatban is helyet kapott egy Ádám és Éva-ábrázolás, amely az egyik legnagyobb eredeti grafika lesz a kiállításon - mondta Képiró Ágnes.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás