Tandori Szubjektív
Tandori Dezső könyves írásai a Könyvhétben 2006–2013
ISBN 978-615-5701-16-0
140 oldal, 3240 Ft
Tandori rajongóknak kötelező! Mindenki másnak nagyon ajánlott!
Könyvekről szóló írások, micsoda poros téma. Igen ám, de ezeket Tandori Dezső írta.
A Tandori Dezső rajzaival, kézírásos üzeneteivel és gépelt kéziratainak képeivel illusztrált kötetben a Könyvhétben 2006-tól 2013-ig megjelent írásait gyűjtöttük össze.
Szól ezekben a műfordításról, jazzről, népszerű olvasmányokról, krimikről, kortárs és klasszikus magyar írókról, egy-egy tudományos könyv alkalmával történelemről, természettudományokról. A szexualitásról is tud élvezeteset – és szellemeset – mondani egy könyvújdonság kapcsán, és – csak úgy mellesleg – egy szex-világirodalmi körképet is felvázol néhány bekezdésben. Filozófusok, filozófiai korszakok is megjelennek könyves világában.
Tandori Dezső könyves írásainak éppen az adja az értékét: nem szokványosak. Amellett hogy az éppen tárgyalt műveket nagy ívű összefüggésekbe helyezve mutatja be, saját szubjektumát is feltárja az olvasó előtt. Ezt gyakran kimondva teszi, megírva személyes viszonyát a szóban forgó könyvhöz vagy annak szerzőjéhez, olykor csak a szövegösszefüggésből és a szóhasználatból lehet ráérezni a lelkes rajongásra, mellyel tárgyát illeti.
Nem is az a lényeges, hogy mely könyvekről szól, sokkal inkább az, ahogyan és amit mond, kifejezve érzelmeit, hangulatait és világlátását – mindezt az ő költői nyelvezetén.
(Kiss József)
Irodalomtörténeti érdekesség: egy eddig ismeretlen Tandori Dezső-írás lát a kötetben napvilágot.
»S hogy valami mókát hozzáadjak itt – remélem, érdektelenségbe nem fúlt korrekt, bűntelen ismertetősdimhez –, mihez is... idézem nemrég megjelent szövegemből (Élet és Irodalom) az alábbi tréfát:
Valaki az életnek mondja:
„jól kibasztál velem olykor,
jól kibasztam veled olykor,
jókat basztunk.”
Tehát az élettel ilyen pajtáskodó, cikizős viszonyban lenni nem bűn, hanem adok-kapok, oda-vissza. Ellenben szegény-szerény szellemem nem állhatja meg maró gúny nélkül: ez az oda-vissza kiszúrósdi-játék volt az, amit szép életnek, jó életnek, jó firgés-forgásnak, hempergőzésnek stb. neveztünk.« (Tandori Dezső: Régi kocsmák hét főbűne)
A könyv megrendelhető kedvezményes áron:
Bookline.hu
Libri.hu
Lira.hu
kissjozsefkonyvkiado.hu
Laik Eszter írta a Könyvhét 2022/4. számában:
Nem csupán skiccek
Ha Tandori könyvajánlóiról kell egy könyvajánlóban szólni, az embert óhatatlanul „elviszi” a tandoris hang, mint gyakorlatlan kánonéneklőt a másik, markánsabb szólam. (Apropó: egy helyütt a kánonnal viccelődik: mit tud ő az irodalmi kánonokról, írja, az talán valami karének – példás és pedáns humor, igazi tandoris kikacsintással.) Fontos, hogy nem kritikákról, recenziókról van itt szó, hanem páratlan szabadságfokkal, szubjektivitással, eredetiséggel papírra vetett karcolatokról, „tandoriádákról”.
A Könyvhétben egykor megjelent Tandori-könyvajánlók gyűjteménye igazi kordokumentum: miközben egy sziporkázó elme követésre érdemes útmutatóit olvassuk a korabeli könyvtengerben evezve, feltárul magának a lapnak is egy csodás fejezete: 2006 és 2013 között a költő nemcsak írásaival, hanem telefonjaival, képeslapjaival, lefirkantott üdvözleteivel, grafikáival színesítette a szerkesztőség életét. Kiss József főszerkesztő élvezetes utószavából kirajzolódik ez a személyes találkozást ugyan mindvégig nélkülöző (Tandori ekkor már nem járt el sehová), mégis szívet melengetően életteli és baráti munkakapcsolat, és mindennek képes lenyomatait is megcsodálhatjuk a kötetben: koalás vagy „sima” mackós képeslapot, üdvözlő sorokat, „Picasso után szabadon” felskiccelt avignoni, pontosabban meztelen (légi)kisasszonyokat (az alájuk írt poént nem lövöm le), és még sok-sok böngészni való rajzos üzenetet vagy gépiratot.
S maguk a könyvajánlók? Hozzá kell szokni Tandori kihagyásos, pergőn asszociatív, lóugrásos stílusához, de ha az ember ráhangolódik, akkor habzsolni fogja ezeket a hatalmas műveltséganyagot csillogtató, hol költői, hol haveri beszélgetésre emlékeztető, humorban bővelkedő szövegeket.
Tandori nem finnyáskodik a műfajokat illetően sem: belefér nála a könnyed irodalom is – Nat Roidnak hogyne férne bele! –, de ezeknek mindig megvan a maga egyedi értéke, mint például egy jeles tibeti író által jegyzett Sherlock Holmes-kötetnek, amely a kalandregényt „a szellem rejtélyeivel fűszerezi”.
S persze újra meg újra felbukkannak a szerelmetes témák és kiadók, így például a Typotex vagy a Kalligram, legyen szó Arasse Festménytalányairól vagy Faulknertől az Augusztus fényéről.
Kedves, ahogy Tandori „rácsatlakozik” egyes ajánlott művekre, és bizony kevés olyan mű akad, amellyel ő ne találna szegről-végről valami rokonságot: örvendezve ajánlja például Szondi György bulgáriai irodalmi kaleidoszkópját, mintegy mellesleg megemlítve, hogy maga is fordított 19. századi, 20. század eleji bolgár klasszikusokat, de még egy vaskos Nat Roid-gyűjtemény is megjelent bolgárul.
És persze előkerül a könyvajánlókban Nemes Nagy tanárnő, Mészöly, a magyarított Thomas Bernhard, „Witti”, Paddington... – minden fontos figura, akik benépesítették a Tandori-univerzumot. Tessék bátran elvegyülni közöttük!
Ajánló tartalma:
- Magyarországi ötvösjegyek...
- A magyar könyvgyűjtő kalauza
- A magyar középkor költészete
- Magyar könyvlexikon
- A hétfejű szeretet
- Révay Mór János emlékiratai
- Fantasy enciklopédia
- A Szent Lepel titkos szövetsége
- Assassinók
- A Tenger Katedrálisa
- Ki kicsoda a magyar könyvszakmában
- Az elégedetlenség könyvéből
- Érzéki ecset
- Máglyatűz
- Emlékezzünk Magyarországra 1956
- Könyvbölcső
- Ártatlanok vére
- Az Agyagbiblia
- Kontrolling elemek a könyvkiadásban
- Lapmargó lábjegyzetekkel
- Égszakadás, földindulás
- Hófehérke és a berlini fiúk
- Fátima keze
- Amelia titkai
- Aforizmák
- Babák magyar népi viseletben
- mókus könyvek
- Újraolvasva – hatvan-hatvanöt év múltán
- Szabadmatt
- Tandori Szubjektív
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás