[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Lakatos Menyhért (Vésztő, 1926 – Budapest, 2007) A Füstös képek című kötetével lett ismert író, irodalmi munkásságát díjakkal ismerték el. Halálakor Kertész Ákos a Könyvhétben írta ezt: „Ha a varázslatos személyiségéből, ha mondatai művészi hiteléből nem derült volna ki, hogy kicsoda Lakatos Menyhért, megtudhattam abból a tiszteletből és szeretetből, mellyel a népe körülvette.”

Lakatos Menyhért, a mesemondó néptanító
2000. június 1.

Közel tizenöt éve megvett Pilisborosjenőn, az egykori kőbánya helyén két sziklás, úttalan, ám csodálatos kilátással bíró telket. Rengeteg munkával eltűntette a köveket, felhasználta az építkezéshez, termőföldet hozatott, hogy növényeket ültethessen. Annyi követ hasznosított, hogy a helyiek azt mondták: „No, a bolond író várat épít.” A szabadban eltöltött idő után gyakran leült esténként, és megírta, ami napközben a fejében járt. Egyébként is mindig éjszaka dolgozik. Soha nem jegyzetel, csak leül az írógép elé és hozzáfog – novellához, vershez, meséhez, hol mihez. Szinte minden évben megjelentet valamit, igaz, nem mindig magyar nyelven. Legfrissebb munkáit – egy verses és elbeszélés kötetet a tavaszi könyvfesztivál idején vehették kezükbe az olvasók.

– Irodalmi hírnevét a Füstös képekkel szerezte 1975-ben. A következő években sorra születtek a novellás- és mesekötetek, kisregény és egy dráma. Azután kevesebbet hallottunk Önről.

– A kilencvenes években is folyamatosan publikáltam, főleg meséket. A sajtó azonban már nem foglalkozott velem annyit. Az új világban a kiadók sem gondoskodtak a terjesztésről oly módon, mint korábban. Szerencsére, így is fogytak a köteteim. Külföldön is sorra jelentek meg, eddig tizenhat nyelven. A Füstös képek például négy nyelven. Persze nem volt könnyű visszaadni a magyar nyelv gazdagságát, színét, ízét. Sokat járok külföldre, és sajnos, azt tapasztalom, hogy a felhígult könyvkiadás hatására a magyar irodalomnak már nincs olyan csodálatos jó híre, mint a nyolcvanas években.

– Kiket olvas szívesen, kiktől „tanulta” az írás mesterségét?

–A klasszikusokon kívül az újakat is elolvasom, hiszen barátaim, és ismernem kell a műveiket. Az írásban azonban a magam útját járom. Gyermekkoromtól kezdve nagyon szerettem olvasni, mindent, ami a kezembe akadt. A cigánytelepről csak én jártam iskolába, a könyv mindig a kezemben volt. Az apám – aki analfabéta volt – mondogatta is, hogy engem bezzeg a lovak nem érdekelnek. A barátaim pedig „Lapos”-nak hívtak, mert csak ültem, és lapozgattam a könyveket. Írni nem akartam igazából soha. Régóta jegyzetelgettem – a papír nem beszélt vissza –, de írásra sokáig nem gondoltam. Inkább azt tartottam szem előtt, hogyan segítsek a fajtámon, hogyan lehetnek őket emberibb körülmények közé juttatni, oktatni, megváltoztatni. Hogy ne a szociális segély legyen a létalapjuk, hanem a szakképzett munka. Ezért hoztam létre a téglagyárat.

– Azt a bizonyos téglagyárat önerőből hozta létre a 60-as évek közepén. A vállalkozást egyszerűen beszüntették a felsőbb hatalmak, ahogy ezt megírta az Akik élni akartak című regényében. Ezt követően költözött Pestre.

– Mérnökként, saját pénzből felállítottam a téglagyárat a téesztől bérelt területen. Óriási keletje volt a termékünknek, országszerte mindenhol a mi téglánkból építkeztek. Fejlesztettem, gépeket vásároltam. Az itt dolgozók nem csak jó fizetést kaptak, hanem egy helyen lakhattak a családjukkal. Az oktatást is megszerveztem, felnőtt embereket ültettem be az iskolapadba. Valamiért mégsem tetszett valakinek ott fönn, mert egyik napról a másikra bezárták. Elvették, és minden befektetett pénzünk elúszott. Olyan dolgot romboltak szét, amely a nemzet számára is fontos volt. Míg élek, nem felejtem el... Ekkor már ismertem Konrád Györgyöt, Pünkösti Árpádot, Haraszti Miklóst, Eörsi Pistát. Sokan sokféle módon próbáltak rajtunk segíteni, végül Pesten, az Akadémián kaptam munkát.

A 2000. június 1-jei szám címlapja

– Első regényét úgy tudta megírni, hogy a Magvető akkori igazgatója, Kardos G. György fizetést folyósított Önnek a munka elkészültéig. Lányai bíztatására fogadta csak el az ajánlatot, majd néhány hónap alatt megírta az önéletrajzi ihletésű Füstös képeket.

– Nem akartam elvállalni, mert bérből és fizetésből éltem, el kellett tartanom a két lányt, albérletben laktunk. Novellákat még csak-csak írtam, esti óráimban, mikor már mindenki lefeküdt. Gyakran írtam kézzel, a lányok füzeteinek megmaradt üres oldalaira, egy golyóstollbetéttel. Egyszer Konrád Gyurka meg is jegyezte: „ezzel alkotol?” Aztán mégis elvállaltam. Májusban leadtam, júniusban már meg is jelent. Óriási sikert aratott. Azokhoz azonban, akikről szólt, csak hosszú idő múlva jutott el. Mára a cigányok körében is alapolvasmánnyá vált. Ez nagyon fontos.

– Íróként mindig értük emelt szót.

– Nézze, az ilyesmiről nem elég csak szóban beszélni. Az irodalom számomra lehetőséget teremtett arra, hogy sok mindent hitelesebben mondjak el róluk és problémáikról, mint a tudományos kutatók. Évekig dolgoztam az MTA Szociológiai Kutatócsoportjának, vizsgáltam és rögzítettem a cigányok életmódját. Első irodalmi publikálásomat egyébként a lányaimnak köszönhetem, akik az Új Írás egyik pályázatára beküldték egy novellámat, amikor én a Cigányok Világszövetsége révén Párizsban voltam. Semmit sem tudtam az egészről, így ugyancsak meglepődtem, amikor a postás meghozta a díjat. Rá egy hétre több tucat újság kért tőlem novellákat, így egyszerre nagyon elismertnek és gazdagnak érezhettem magam. Írásaimnak egyetlen célja volt: megismertetni a cigányok világát olyannak, amilyen. Az igazat írtam meg, ellentétben sok félrevezetett tudományos kutatóval, akik előtt vagy felnagyították vagy elhallgatták a problémákat az idegenekkel szemben bizalmatlan cigányok.

– Írásaival, később a Cigányok Kulturális Szövetségében végzett politikai szerepvállalásával mindig őket szolgálta. Belülről kívánta megszervezni értelmiségüket, megbontani a régi terhes hagyományokat, és megtartani a régi jót. Akkor is, ma is az oktatás szerepét hangsúlyozta leginkább.

– Talán nem tűnök nagyképűnek, ha azt mondom, én csináltam a cigány értelmiséget. Olyan embereket kerestem – például Daróczi Jóskát –, akik értelmiségi voltuk ellenére is vallották cigányságukat. Megpróbáltam tudatosítani bennük, hogy ezt a másságot vállalni kell, és küldetésük, felelősségük van a nemzettel és a többi még tudatlan cigánnyal szemben. Arra buzdítottuk az egyetemistákat, főiskolásokat, hogy ebben tevékenyen vegyenek részt. Mert iskolázni kell, és nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is, ahogy azt tettem annak idején a téglagyárban. Azt vallom: a mai gyerekeknek meg kell ismerniök tegnapképüket, ugyanakkor holnapképet nyújtani számukra. Ezt segítheti például az a cigány mitológia is, mely eddig csupán németül jelent meg, de folynak a tárgyalások a magyar nyelvű változat kiadásáról is. A mitológia az én írói fantáziám és a cigányság történetében még meglévő mozaik töredékekből állt össze.

Szénási Zsófia
Fotó: Csigó László fotóművész - Körkép antológia-sorozat. Lakatos Menyhért fényképe a Körkép című antológiában Kötet címe: Körkép 1982 Kötet megjelenési éve: 1982 A kép köteten belüli sorszáma: 17

Tenyérből mondtál jövendőt (versek) Széphalom Könyvműhely 2000. 790 Ft
A titok (elbeszélések és mesék) Széphalom Könyvműhely 2000. 640 Ft