[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas író, költő, szerkesztő – ha tizenhét évvel ezelőtt úgy indíthatta az interjút Szénási Zsófia, hogy kötetek, hanglemez, film, irodalmi díjak vannak már mögötte, mennyi mindent lehetne felsorolni ma. A sok díj, kötet, irodalmi elismerés előszámlálásától most eltekintünk, örülünk, hogy a Könyvhétben több-kevesebb rendszerességgel mostanáig nyomon követhettük pályáját, s reméljük, hogy módunk lesz erre később is.

“Seymour Glass figurája olyan, amilyen én szeretnék lenni” – Petőcz András Salinger regényhősének verseit írja
2000. augusztus 24.

Petőcz András, a nyolcvanas évek költészeti újhullámának egykori vezéregyénisége – kilenc kötettel, hanglemezzel, filmmel, irodalmi díjakkal a háta mögött – az utóbbi években a szubjektív élményeket feldolgozó versbeszéd felé fordult, költészete beérett és elmélyült. Új kötetében Salinger egyik regényfiguráját állítja példaképnek maga és mások elé: "Seymour nem egyszerűen az idősebb testvér, akire fel lehet nézni..., hanem mitikus alak, guru, megvilágosodott személy, aki a valóság lényegét látja, képes a dolgok mögé vagy mélyére tekinteni."

– A Medúza különböző ciklusainak rendezőelve a “valaki más hangján” való megszólalás, a különböző szerepek eljátszása, a rájátszás. Helyet kap a kötetben Orlando, Seymour Glass, az "ismeretlen perzsa költő", Berzsenyi, Petőfi, Kosztolányi és más is.

– Régi elképzelésem volt, hogy kötetbe rendezem azokat a kapcsolódásaimat, amelyek valamely szerzőhöz, műhöz kötöttek. Az összeállítás során sokat kellett válogatnom: az úgynevezett variációk túlnyomó többsége – azaz a magyar, illetve világirodalmi klasszikusok felidézése – már más alkalommal, régebbi köteteimben megjelent. Ebben a könyvemben kevés a régi variáció: újabb versek közzétételére törekedtem. A megidézett szerzők listáját kötetem végén olvashatják. Fontosnak éreztem jelezni, kik állnak közel hozzám. A klasszikusok mellett a kortársakhoz, vagy az "ismeretlen perzsa költő" személyéhez fűződő Ekbatana városában "játszódó" versek szintén ebbe a sorozatba illeszkednek. Az Orlando-ciklus a legkorábbi ilyen típusú munkáim közül. Woolf regényét alapműnek tartom, hősének személye pedig mindig is nagyon érdekes volt a számomra. A világirodalom egyik alapszereplőjének tartom.

– A ciklusok közül kettő szorosan vagy kevésbé szorosan egy amerikai utazáshoz, valamint Jerome David Salinger egyik regényfigurájához, Seymour Glasshoz kapcsolódik, akinek még fiktív életrajzát is megírta. Az amerikai élmény adja a kötet magvát?

–  Számomra az egész kötetben Seymour Glass figurája a legfontosabb. Régi elképzelésem volt, hogy megírom Salinger hősének a verseit. Salinger regényeiben jól bontakozik ki Seymour jelleme: ő az az abszolút költő, aki az élet minden rezdülését költészetté formálja, aki költészete segítségével mindent képes kifejezni. Mint Salinger regényeiből tudjuk, Seymour 148 verset írt mindösszesen, amelyeket azonban Buddy, a költő testvére még senkinek sem mutatott meg. Salinger mindent leír: tudjuk a versek típusát, mennyiségét, jellegüket, csak éppen maguk a versek hiányoznak. Tehát Salinger útmutatása nyomán szeretném a 148 verset megírni, ebből néhány már meg is született, és a Medúza című kötet része. Ahogyan a regényekben az megfogalmazódik, Seymour elsősorban keleti versformákban, haikuban, szedókában írta verseit, nekem tehát nincs más dolgom, minthogy ezekben a versformákban valóban megírjam Salinger hősének ismeretlen költeményeit. Ezek a versek nagyon sokrétűek: játékosak, egyszerre elvontak és valóságosak. Seymour Glass figurája olyan, amilyen én szeretnék lenni. Részben Salinger, részben viszont már az én teremtményem, hiszen a versekben nem csupán a regényhős élete, hanem az én saját történeteim is jelen vannak. Seymour alakja mellett a kilenctagú Glass família, mint családmodell is érdekes a számomra. Mindezen kívül megérintett még transzcendens világképük is, amely egyáltalában nem hasonlít az európai vallásos ember világlátására. Seymour sajátos viszonya a tudathoz, illetve a tudatalattihoz pedig olyan terület, amelyet újból és újból szükségesnek látok feltérképezni. Sok minden van együtt ebben az alakban: misztikára hajló jelleme szintén izgalmas volt a számomra.

A 2001. agusztus 24-i szám címlapja

–  Mit szólnak vajon az amerikai irodalmi körök mindehhez, hiszen tudjuk, hazájában Salinger ma is hihetetlen népszerűségnek örvend?

–  Természetesen egyelőre senki nem tud arról, hogy folytatom, kiegészítem, illetve újraalkotom Seymour Glass figuráját itt, Budapesten, Magyarországon. Nem hiszem, hogy ez annyira fontos lehetne a számukra. Nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Persze, ha egyszer ez valamiképpen érdekes lenne Salinger hazájában, az lenne igazán a jó értelemben vett "győzelem".

–  A szerepjátszások sorából kilóg a másik amerikai ciklus, melyben ottani élményeit meséli el.

–  Ez a ciklus nem csak abban tér el a többitől, hogy maszk és variáció nélkül, mintegy a "saját" hangomon szólalok meg benne, hanem abban is, hogy minden, amit ott leírtam, az utolsó mondatig igaz. A New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban játszódó történetek és a szereplők is valóságosak, "hőseim" élő személyek, húsvér emberek, nem regényhősök. Ezekből a történet-versekből (35 van belőlük) már összeállt egy önálló kötet is, melyet szeretnék majd külön publikálni "A napsütötte sávban" címmel.

–  Miért Medúza új kötetének a címe?

–  Amikor befejeztem a kötet összeállítását, kezembe került Radnóti Sándornak az irodalmi hamisításról, vagy variációkról szóló könyve. Beleolvasva rátaláltam a medúza metaforájára. A medúza megszívja magát, táplálkozik az őt körülvevő vízből, ahogyan mi magunk táplálkozunk a művészetből. A medúza teste vízből áll, a mi alkotásaink pedig gyakran a már korábban megszületett alkotások újragondolásából. Ezzel a címmel erre utaltam. Vagyis arra, hogy nem csupán a körülöttünk levő világ, de a világban eddig létrejött művészet is újragondolható, újraértelmezhető.

–  A versek mellett mostanában prózával is foglalkozik. Nyári időben nógrádi háza hűvösében írja családja történetét.

–  Már hosszabb ideje érdekel saját, személyes családtörténetem. Szeretem felidézni, ami velem, vagy "felmenőimmel" történt. Novellákat írok, amelyekben saját családom bizonyos tagjainak történetét adom vissza nosztalgikus, ugyanakkor ironikus formában. Számomra nagyon fontos, honnan jövök, honnan származom. Ez természetesen kutatómunkát igényel. Rokonaim élettörténetét kutatom. Tudom, a családtörténetek írásának mostanában nagy keletje és divatja van – talán tényleg ott van a levegőben a téma – , de ez nem befolyásol. Az én történetemet csakis én írhatom meg. A gyerekkorom tele van olyan fura, groteszk eseményekkel, melyeket fontosnak érzek megörökíteni. Ki dicsekedhet például azzal rajtam kívül, hogy a szülei festőbarátja, aki óriás méretű május elsejei vásznat akart festeni, közel tíz éven keresztül ugyanazokat a családtagokat festette a képre más és más életkorban? Így láthattam magam viszont egyévesként, háromévesként majd kamasz fiúként ugyanazon képen. A családtörténeteket megjelenítő prózaköteten kívül természetesen verssel is foglalkozom, a próza csupán "kirándulás". Többek között egy új gyerekverskötetet szeretnék összeállítani még ebben az évben.

Szénási Zsófia
Fotó: Szabó J. Judit

Petőcz András: Medúza, Noran Kiadó, 2000., 1200 Ft